2024. április 18., csütörtök
FONTOS

A mézfesztivál elmarad, a mézverseny eredményét online hirdetik ki

A XIII. Gyulai Méz és Mézeskalács Fesztivál elmarad, de a mézek zsűrizésének első körét megrendezték pénteken, az Esze Tamás utcai civil házban.

A bírálók elkülönítve, 3-3 fős asztaloknál értékelték a mintákat. Az idei felhívásra összesen 269 mézminta érkezett,amely nem sokkal marad el a tavalyitól, hiszen mindössze csak hárommal kevesebb, mint 2019-ben. Az “Év Méze 2020” mézversenyen összesen hét bírálati szempontot vizsgálnak. Elsőként a csomagolást ellenőrzik, hogy az megfelel-e a jogszabályi feltételeknek. Mindenki számára egyre fontosabb, hogy jó minőségű, magyar mézet vegyen. Hogyha ez nincs feltüntetve az üvegen, akkor az például mínusz pont a versenyzőnek.

A szervezők a jelenlegi járványügyi helyzetben szűk körben rendezték meg a méz vizsgálatot. Egy helyiségben 10 embernél többen nem tartózkodhattak, illetve igyekeztek távolabbra tenni egymástól az asztalokat.

A zsűri tagjai többek között akácmézeket, hárs, selyemfű, valamint vegyes virágmézeket bíráltak a nap folyamán. A már hagyományos Gyulai Méz és Mézeskalács Fesztivál idén elmarad, de a szervezők pozitív gondolkodásának köszönhetően jövőre tervezik az esemény pótlását.

Az idei mézverseny eredményhirdetését december 12-én, 15 óra 30 perckor online felületen hirdetik ki.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …