2024. április 19., péntek
FONTOS

Számos praktikát választhatunk az otthoni edzésekhez

Ezek a felvételek még májusban készültek, amikor a koronavírus-járvány első hullámának idején kérték arra a családokat, hogy maradjanak otthon. Csávás Erika személyi edző ebben az időszakban nyújtott segítséget otthon végezhető gyakorlatok bemutatásával. A konditermek a napokban is zárva vannak, így novemberben is sokan otthon igyekeznek megtartani formájukat.

A gyulai személyi edző most is azzal a tanáccsal látta el a sportolókat, hogy semmiképp ne hagyják abba az edzéseket a korlátozások idején. Számos olyan praktika elérhető, melynek köszönhetően akár otthon is tudunk hatékony edzéseket végezni. Amennyiben tovább szeretnénk fokozni az otthoni, saját testsúlyos edzéseket, akkor ma már elérhető áron találjuk meg interneten a hozzá szükséges eszközöket.

Fontos, hogy most is építsünk ki egy olyan rendszert, mint amikor a konditeremben terveztük meg edzésünket. Azok számára is több lehetőség kínálkozik, akik csoportos mozgásokon vettek részt, hiszen az interneten rengeteg gyakorlat letölthető.

Ezekben a napokban többen hajlamosak egy kissé ellustulni, hiszen az otthoni környezet, az otthoni légkör nem teremti meg azt a hangulatot, amely motiválhatna az edzésre. Nem hiába, mivel eddig a lakásunk nappalija a nap végi kikapcsolódás helyszínét jelentette.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …