2024. április 20., szombat
FONTOS

Meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját

Idén rendhagyó módon, vásár és az egyéb kísérőprogramok nélkül, szűk körben gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, az ünnep értelme nem az ajándékozásban, főként nem az ajándékok vagyoni értékében rejlik, hanem emberi kapcsolataink ápolásában, erősítésében áll. Majd hozzátette, az ünnep lényege a szeretet kifejezése mindazok felé, akik fontosak számunkra, és ez nem csak az adventi várakozás, hanem az élet értelme is. Ez pedig a jelenlegi helyzetben még inkább felértékelődik.

A hagyományokhoz híven az egyházak képviselői is elmondták köszöntőiket. Pápai Attila evangélikus lelkipásztor a “Jöjj, népek megváltója” című adventi éneket idézte, kiemelve, hogy nem számít mikor, de az ember mindig a megváltásért kiált.

Merényi Zoltán baptista lelkipásztor felvetette az emberekben újra és újra felmerülő kérdést, hogy hol van Isten a bajban, és miért nem cselekszik, miért nem segít. Ilyenkor bíznunk kell az Úrban és az ő akaratában, ahogy Mária sem kérdőjelezte meg őt.

Baráth János református lelkész Lukács evangéliumából idézett, felelevenítve az adventi várakozás lelkületét. A jelenlegi helyzetben azonban teljesen új módon zajlik majd a karácsonyi készülődés. Hozzátette, manapság hajlamosak az emberek arra koncentrálni, amijük nincs vagy nem lehet, az őket körülvevő sok kincs helyett.

Kovács Péter katolikus plébános ünnepi beszédében kifejtette, az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Majd megáldotta az adventi koszorút, illetve rámutatott arra, hogy mit is jelent ez az ünnep számunkra.

Az esemény végén Görgényi Ernő polgármester meggyújtotta a Harruckern téren elhelyezett adventi koszorú első gyertyáját. Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a jelenlegi állás szerint ez volt az egyetlen városi karácsonyi ünnepi program, a várakozás időszakát idén a köztéren elhelyezett díszek és fenyőfák jelentik.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …