2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 12. 01.

Témák:

– 131 fát ültetnek ki ősszel Gyulán önkormányzati forrásból, kedd délelőtt a Kiss János utcában díszcseresznyefák kerültek a földbe. A helyszínen megtartott sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester elmondta, folyamatos a városban a fásítás, jövőre pedig két nagyobb területet is beültetnek növényekkel. Az Eleki úton 3,5 hektárt, a Kálváriánál több, mint 14 hektárt érintenek a munkálatok.

– Kedden 168 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak Békés megyében.

– Kedden lakossági kezdeményezésre megváltozott a forgalmi rend a Budapest körúton. A változást a jelentős mértékben megnövekedett forgalom, és az ebből adódó parkolási gondok indokolták.

-Elkészült a Gyulai Vár 3D-s, digitális modellje. Egy gyulai vállalkozás közel egy hónapja térképezte fel drónok segítségével a város legismertebb műemléki épületét, a napokban pedig az elkészült munkát is publikálták. Az anyagnak köszönhetően részletesen elemezhető az épület felépítése és szerkezete.

Kétméteres diótörők, animációs filmvetítés, fotópont és adventi kalendárium várja az Almásy-kastély parkjába látogatókat. Az épület ablakaiban december 24-éig minden nap meggyújtanak egy gyertyát, valamint megjelenik egy-egy ajándék is.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 15.

Témák: – Péntek késő délután, a Százéves cukrászda udvarán tartott programismertető fórumon jelentette be Görgényi …