2024. április 19., péntek
FONTOS

Kamasz fiúkat nevel a fiatal házaspár Kaszaperen

A gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyerekek ma már nem nagy létszámú intézetekben, hanem nevelőszülőknél vagy lakásotthonokban élnek. Békés megyében a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató több mint ötszáz gyermekről gondoskodik, akik 120 nevelőszülői családnál, valamint három lakásotthonban élnek. Az alábbiakban egy fiatal kaszaperi nevelőszülői család életébe nyerhettünk betekintést, akik három, családjukból kiemelt kamasz fiút nevelnek.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója immár a fővárosban és nyolc megyében, köztük Békésben látja el a gyermekvédelmi szakellátás feladatait, segíti a fiatalok családoknál való elhelyezését. Ők foglalkoztatják Ködmön Rajmundot és feleségét, Editet is, akiket több mint egy évtizede, még iskolásként hozta össze a sors. Ma már új otthonukat szépítgetik, ahová hamarosan három nevelt fiukkal együtt költözhetnek be. Miközben a gyerekeket vártuk haza az iskolából, Kisné Fekete Marianna, a Békés megyei nevelőszülői hálózat vezetője mesélt a családról.

– Rajmund egy acélüzemben dolgozik, felesége adminisztrátor, tehát mindketten munkába járnak a nevelőszülői hivatás mellett. Négy éve nevelőszülők. Jelenleg három kamasz fiút, Dominikot, Kevint és Ricsit gondozzák, rendkívüli odaadással. Utóbbira különösen büszkék, hiszen, amikor 14 évesen hozzájuk került, még az is kétséges volt, hogy az általános iskolát sikerül-e elvégeznie. Mára pedig már az érettségi is egyre gyakrabban szóba kerül – osztotta meg velünk a szakmai vezető.

Közben kissé félénken, de mosolyogva megérkeztek a fiúk az iskolából.

– Nagyon jó volt az első nap – jelentették ki, és már nyitották is ki a kaput, büszkén mutatva leendő otthonukat.
– Bár még tart a felújítás, reméljük, hamarosan birtokba vehetjük a házat – mondta Rajmund, miközben együtt körbejártuk a félkész szobákat. A nevelőapa szerint pár év alatt a két nagyobbik fiú nagyon megszerette egymást, fél szavakból értik a másikat, de persze, akárcsak a testvéreknél, a veszekedések sem ritkák náluk. És bár a 11 éves Dominik csak február óta tagja a családnak, szépen beilleszkedett közéjük.

A ház előtt is megálltuk pár szóra, ahol a 14 éves Kevin elárulta, nyolcadikosként már most komoly tervei vannak: fodrász szeretne lenni.

– Ricsi haját is levágtam már! – jegyezte meg büszkén. Mint megtudtuk, ő is Orosházára fog felvételizni, akárcsak Ricsi, aki szakácsnak tanul.

– A lakásotthonban is szerettem főzni, és ízlett is a többieknek – tette hozzá a kamasz. Dominik pedig most kezdte el az ötödik osztályt, és mint mondta, nagyon jól érzi magát a nagyobb fiúk között, a közös focizások alatt pedig az is kiderült, érdemes gyakrabban rúgnia a bőrt, ezért az iskolai focicsapatba is beíratták.

Közben arra is választ kaptunk, hogy miért éppen kamaszokat vett magához a fiatal pár: Rajmund nagyon rossz körülmények között nőtt fel, nehéz gyerekkora volt, ezért úgy gondolta, ha már neki nem lehetett szép ez az időszak, a családjuk nélkül nevelkedő fiúknak ne kelljen ugyanezt elszenvedniük.

– Mikor megismerkedtünk Edittel, akkor vált anyósom nevelőszülővé, így testközelből megtapasztalhattuk, milyen felelősséggel jár ez a hivatás, és mennyit lehet adni, segíteni ezeknek a fiataloknak pár év alatt – fogalmazott a nevelőapa. És valóban, fiatal koruk ellenére – vagy talán pont azért – nagyon jól értik a kamaszok nyelvét, akik így biztos családi minták, értékek birtokában indulhatnak el a felnőtté válás, sokszor rögös útján.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …