2021. február 28., vasárnap
FONTOS

Harmincketten teljesítették a Nagy Olvasási Kihívást

Alaposan megnehezítette a járvány a gyulai könyvtár Nagy Olvasási Kihívás programját. Mivel a részvétel feltétele az, hogy a megfelelő témájú, a kihívás tematikájához illeszkedő műveket a könyvtárból kell kikölcsönözni, ezért a tavaszi bezárás értelemszerűen göröngyössé tette a résztvevők számára a sikeres teljesítéshez vezető utat.

A játék végül minden nehézség ellenére sikerrel zárult, hiszen mint Dézsi János igazgató elmondta, a nyári-őszi, járványügyi szempontból enyhébb időszak alatt sokan belehúztak az olvasásba, és sikerrel teljesítették vállalásaikat.

Csütörtökön 10 órakor hirdetik ki az eredményeket, kisorsolják a díjakat, illetve kitalálják, hogyan juttassák el ezeket a nyertesekhez.

Nézze meg ezt is:

87 új fertőzött Békés megyében

A pénteki 12235-ről szombaton 12 322-re emelkedett a Békés megyei koronavírus fertőzöttek tavaly március óta …