2024. április 19., péntek
FONTOS

Simai Krisztián repceméze nyerte el az Év Méze Díjat

Összesen 269 mézminta érkezett a zsűri elé az idei, gyulai versenyen, ez csupán hárommal kevesebb, mint a tavalyi évben, amikor a Méz- és Mézeskalács Fesztivál keretében kihirdették az eredményeket. A rendezvény 2020-ban a járvány miatt elmaradt, a versenyt azonban most is lebonyolították, és az elmúlt hétvégén az Év Kiváló Méze díj is gazdára talált. 2020-ban a legmagasabb pontszámot Simai Krisztián kisújszállási méhész repceméze kapta.

Simai Krisztián már nem először vesz részt a gyulai versenyen, mi több, nem is először nyeri el az Év Méze Díjat.

A zsűri a különböző minősítéseket is közzé tette az elmúlt héten, a versenyzőkkel pedig online közölték az eredményeket. 2020-ban 82 arany, 53 ezüst és 80 bronz minősítést ítélt meg a zsűri. Természetesen olyan méz is érkezett a versenyre, mely nem nyert el minősítést. Árgyelán János szerint azonban ebben a csoportban is lehetett találni ígéretes mézeket, ez a végeredmény csupán a verseny mezőnyének az erősségét tükrözi.

Az idei termelési szezonban a repce volt, mely jelentős mennyiséget hozott a mészéheknek, emellé pedig társult a minőség is, így az idei versenyen sem volt meglepetés, hogy repce kategóriában volt a legszorosabb a megmérettetés.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …