2021. március 8., hétfő
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2020. 12. 15.

Témák:

– A családi vállalkozásokat, őstermelőket segíti a 2021 januárjától életbe lépő jogszabálytervezet. Az őstermelők a következő évtől új tevékenységi köröket is választhatnak, emellett szinte mindegyik gazdálkodói forma jelentős kedvezményekhez jut hozzá.

– Kedden 98 új koronavírus fertőzöttet vettek nyilvántartásba Békés megyében.

– Immár digitálisan is elérhető az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményi törzsanyagának közel nyolcvan százaléka. Ennek felét ebben az évben archiválták a dolgozók, köszönhetően a kényszerű zárva tartásnak.

– Hetven rászoruló gyulai család 126 gyermekének adományozott vitaminokat a Tick-Tack Bábszínház. A téli hónapokra elegendő C és D vitamint tartalmazó rágótablettákat a közelmúltban adták át a gyulai családsegítő központban.

– Egy barátom emlékére címmel nyitottak fotótárlatot kedd délelőtt a postagalériában. A 37 darabból álló kiállítással a húsz évvel ezelőtt elhunyt Gyarmati Sándorra emlékeznek a szervezők.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2021.03.02.

Témák: – Arany János születésének 204. évfordulóján adták át a Toldi című filmet a Gyulai …