2021. február 27., szombat
FONTOS

Jutalmat kapnak a szociális szférában dolgozók Gyulán

Görgényi Ernő polgármester

Görgényi Ernő polgármester kedd reggel jelentette be, hogy a nehéz pénzügyi helyzet ellenére is pénzjutalomban részesítik a Gyulán tevékenykedő szociális dolgozókat.

“Ebben a rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben is kigazdálkodtuk azt az összeget, amelyből pénzjutalomban részesíthetjük a kistérségi szociális intézményünk azon dolgozóit, akik a járvány elleni védekezésből kivették a részüket Gyulán. Nagyra becsülöm azokat a szociális dolgozókat, akik a tavaszi és a mostani veszélyhelyzet idején még több ellátottal találkoznak és szívvel-lélekkel segítenek embertársaiknak! Akik az intézményvezetés véleménye szerint a legtöbbet dolgoztak, bruttó 100.000,-Ft jutalomban részesülnek, mások arányosan alacsonyabb összeget kapnak. A házi segítségnyújtás területén dolgozó gondozók (akiket sokszor láthatunk biciklivel tekerni, 7-8 ételhordóval, bevásárlószatyrokkal a kormányon), valamint a bentlakásos idősotthonokban dolgozó munkatársak kapják a legmagasabb összegeket. A jutalmat a napokban minden érintett megkapja. Köszönöm áldozatos munkájukat!

A napokban sok cikk született arról, hogy polgármesterek maguknak osztanak jutalmat ebben a nehéz helyzetben is. Ennek kapcsán szeretnék mindenkit tájékoztatni arról, hogy mióta polgármester vagyok, egyszer sem vettem fel jutalmat, mint ahogyan az alpolgármesterek sem. Természetesen most sem veszünk fel jutalmat.”

Nézze meg ezt is:

Rajzpályázatot hirdetett a Gyulai Várfürdő

Álmodjátok meg a Gyulai Várfürdő szuper, új víziparadicsomát! Ha szerencsétek van, az átadás után az …