Gyulatelevízió
Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!
Ebben a mostani pandémiás időszakban a természet látványos körforgását szemlélve, és a közelgő esztendő miatt is a szokásosnál többet, és talán mélyebben gondolunk, reflektálunk az idő múlására és annak ránk gyakorolt hatására. Néhány hét múlva kezdődik az új naptári év, a keresztény közösségek pedig ádvent első vasárnapján kezdik a vallási naptár szerint a liturgikus évet. Ennek hat időszaka van: a két nagy ünnephez kapcsolódóan a karácsonyi és a húsvéti időszak, a két nagy ünnepre való készülődés ideje: az ádventi és a nagyböjti időszak, illetve a két közbülső, úgynevezett évközi időszak.
A latinból átvett ádvent érkezést, eljövetelt jelent. Krisztus közösségének hívő tagjai ilyenkor az Ő hármas érkezésére, eljövetelére gondolnak, azt tudatosítják.
Először is felidézzük a Megváltó történelmi érkezését 2000 évvel ezelőtt, születését Betlehem apró városában. Az ószövetségi Biblia, szentírás segítségével tudatosítjuk mindazt a nemes vágyat, törekvést, melyet a szerzők, a próféták megfogalmaztak az egész emberiség nevében egy szebb, jobb, boldogabb, igazságosabb örök élet felé, amit az ember nem képes megvalósítani az adott lehetőségek ellenére sem a Teremtővel, az Istennel való kapcsolat nélkül. Ezt a kapcsolatot hozta el, valósította meg a várt Messiás, a Megváltó. És tudatosítjuk azt is, hogy az ember azóta sem tud sehol és soha önerőből nemes vágyaira, célkitűzéseire tökéletes és végleges megoldást találni Isten nélkül. Másrészt ilyenkor készülünk a Megváltó szimbolikus érkezésére, születésének évfordulós megünneplésére, Karácsonyra. Nem elsősorban a külső készülődésre gondolunk, a vásárlásra, a költekezésre, a különböző dolgok beszerzésére, a plázák nyüzsgésére – mindebben az idén valószínűleg kevesebb részünk van –, hanem a belső, lelki hangolódásra, saját emberségünk jobbá, nemesebbé, méltóbbá tételére. Végül – és ez csak azokat érinti, akik hívőként élő kapcsolatban vannak a Megváltóval – ádventben tudatosítjuk az Ő második, végső eljövetelét, vagy a mi elérkezésünket hozzá földi életünk végén, illetve egyetemlegesen a történelem végén.
Az ádventi vasárnapok evangéliumaiban Jézus nem ahhoz ad tanácsot, hogy mit vásároljunk karácsonyra, hanem hogy tudatosan készüljünk az Ő második eljövetelére. Vegyük észre, hogy úton vagyunk, nem a végállomáson. Van tökéletes célunk, ahová el kellene jutnunk. Nehogy úgy járjunk, mint az utas a vasúton, aki nagyon jól berendezkedett a kellemes vasúti fülkében, majd elaludt, és mire felébredt, a vonat már rég elhagyta az ő végállomását. Más szavakkal: érezzük itthon magunkat, de tudjuk, hogy még nem vagyunk végső otthonunkban. Még a rendszerváltoztatás előtti években jelent meg egy hír az egyik napilapban, amely miatt a szerkesztőt el is bocsájtották, mely szerint az egyik városunkban öröklakásokat adtak át a hazánkban ideiglenesen tartózkodó szovjet hadsereg tisztjeinek. Alig pár évvel később azonban kénytelenek voltak ezeket elhagyni.
Érezzük jól magunkat itt és most, de ez csak akkor sikerül, ha szem előtt tartjuk a végső célt. Alkossunk minél több jót, igazat és szépet, de tudjuk, hogy mindez csak a vizsgamunkánk, a végleges és tökéletes majd azután vár ránk. Ehhez kell az az értelmes és józan gondolkodás, állandó lelki éberség, amire az evangélium buzdít bennünket ádventi időszakban.
Egyházmegyénk közösségéhez tartozó minden plébániának, intézménynek, családnak, az egyházmegye minden tagjának lelki békében gazdag, boldog, áldott karácsonyi ünnepeket kívánok!
