2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyerekeknek szóló tárlatvezetést terveznek jövőre az Almásy-kastélyban

 

Kiemelkedően indult a január, a szerelmesek hete is nagy népszerűségnek örvendett, azonban a koronavírus-járvány első hulláma alatti kényszerű zárvatartás idején a város kiállítóhelyei is az online térbe költöztek, ahol digitális tárlatvezetéssel, kézműves videókkal és nyereményjátékkal várták a látogatókat. A nyári enyhítést követően megugrott a látogatószám, augusztusban rekordszámú vendég érkezett a várba és a kastélyba – árulta el Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető évértékelő interjújában. Ez azonban összehasonlíthatatlan az előző évek adataival – tette hozzá. Kiemelte, a zárvatartás idején végzett belső munkálatoknak köszönhetően a kiállítóhelyek folyamatosan készek az újranyitásra.

A folyamatos készültség mellett viszont arra is számítanak, hogy jövőre sem lehetnek nagyobb tömegrendezvények, így kevesebb lesz a csoportos látogatók, vagy akár az osztálykirándulásra érkező vendégek száma. Fekete-Dombi Ildikó elárulta, idén leginkább a családok körében örvendett nagyobb népszerűségnek a Gyulai Vár vagy az Almásy-kastély, a tervek szerint a következő évben a gyerekeknek kedveskednek különleges tárlatvezetésekkel.

A Fekete-Dombi Ildikóval készített teljes évértékelő interjú január 1-jén, pénteken, Értékőrző című műsorunkban tekinthető meg.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …