Gyulatelevízió
Karácsony napja a múltban és a jelenben
A kereszténység egyik legfontosabb ünnepe a karácsony, amely Jézus Krisztus születésének, vagyis az Isten emberré válásának és megtestesülésének az emléknapja. Egyben – az egyházi év kezdeti időszakának kiemelkedő napjaként – közvetlen előkészítője a húsvétnak, a test szerinti feltámadásba és az örök életbe vetett hit ünnepének, s ezzel az ember megváltásának folyamatára is emlékeztet.
A karácsony egyik legfontosabb teológiai és gyakorlati tartalma, hogy a történelem egy időszakában – nagyjából kétezer esztendővel ezelőtt – a teremtett világ része volt az istenség, azaz a teremtő Isten és az általa megalkotott ember egyszerre volt jelen az anyagi világban. Ugyanakkor a második isteni személy, Jézus Krisztus életével és tanításával a fényt, az életet, az igazságot, s a sötétség, a halál és a gonosz fölötti győzelem hitét és tanúságát hozta el az embereknek.
Jézus Krisztus születéséről konkrét, hiteles és elfogulatlan történeti források nem állnak rendelkezésünkre, így annak pontos idejét – a történelmi szakmai szempontok és forráskritikai módszertan szerint – nem ismerjük. Az első századok ősi keresztény közösségei éppen emiatt eltérő időpontokban ünnepelték az Úr megtestesülésének napját. Ráadásul – ha el nem is halványult, de – nem volt elsődleges ünnepnap az egyházi évben a húsvét mellett, amely a keresztény ünnepkör legfontosabb napja, mint már említettük, a föltámadás és az örök élet ünnepe.
A Jézus születésének napjáról való megemlékezés kérdése a kereszténység elterjedése és a római birodalom területén való térnyerése következményeként vált fontossá. Emiatt már az első egyetemes zsinaton, a 325. évi nikaiai szinóduson megállapodtak az azon résztvevő atyák abban, hogy az egyházban egységesen december 25-én ünneplik Jézus Krisztus világrajöttét. Ennek egyik oka az volt, hogy minden keresztény egyszerre, azonos időpontban emlékezzen meg a testté lett Istenről, a Megváltó megszületéséről. Ugyanekkor állapodtak meg a húsvét időpontjáról is, amelyet – mozgó ünnepként – a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapban jelöltek meg.
Az elmúlt évszázadok során azonban – mivel csillagászati ismereteink gyarapodtak – naptárreform vált szükségessé. Ezért a tizenhatodik század végén, XIII. Gergely pápa idején megújították az időszámítást, s az égitestek mozgásához pontosabban igazították azt, amelynek következtében a keleti és a nyugati egyház liturgikus kalendáriumának napjai eltértek egymástól. Az évezredes hagyományokhoz ragaszkodó ortodox keresztények az ókori gyökerű – és kevésbé pontos – Julius Caesar-féle naptárt tartották meg, míg a nyugati keresztények a Gergely pápa-féle naptárt használják. Ez az oka annak, hogy a kereszténység legfontosabb ünnepeit – húsvétot, karácsonyt és pünkösdöt – is eltérő időpontokban ünneplik Keleten és Nyugaton a keresztények.
Napjaink ökumenikus szellemiségének törekvése, hogy a keresztény közösségek az ünnepeiket egy időpontban üljék meg, s ezzel is kifejezzék azt, hogy valamennyi Krisztushívő – napjainkban több mint kétmilliárd ember – vallja: Jézus Krisztus a megtestesült Isten. A karácsony legfontosabb üzenete, hogy a hit, a remény és a szeretet teológiai erényei egy emberi (aki egyben tökélesetesen és oszthatatlanul Isten is) életpéldán keresztül, s egy tételes és koherens tanításrendszer (az evangéliumok) megfogalmazásával megjelennek Jézus Krisztus világrajöttében: az Isten megbocsátó és irgalmas szeretetének jeleként.
A boldog emlékezetű néprajzkutató és művészettörténész Bálint Sándor, a magyar és közép-európai katolikus tradíciók, valamint a szegedi néphagyomány legjobb ismerője írja, hogy a karácsonyi ünnepet megindító „éjféli mise hiedelemvilágába tartozik, hogy a szegedi nép szerint Isten éjfélkor áldását adja az emberekre. Az áldás az egyszülött Fiú, aki megváltásul jött a földre.”
