2024. április 20., szombat
FONTOS

Még ma is működnek a Gyulavári Mozi vetítőgépei

Folytatódik a levéltár Mi otthonunk – a mi történeteink elnevezésű sorozata, melyben ez alkalommal az 1920-as években épült Gyulavári Mozit ismerhetik meg a nézők.

Az alábbi képsorokon Szilágyi Ferenc gyűjteményét láthatjuk, melyek között a 20. század elején használt némafilmvetítő mellett megtalálhatjuk a Gyulavári, illetve a Petőfi Mozi berendezésének darabjait. A még ma is működőképes vetítőkhöz filmszalagok is tartoznak, melyeket a közönség is láthatott. Szilágyi Ferenc elárulta, a mozi megszűnését követően sikerült szert tennie a különböző bútorokra, képekre, valamint vetítőgépekre.

A fennmaradt plakátok alapján pedig láthatjuk, hogyan változtak a jegyárak akár egy hónap vagy egy hét leforgása alatt. Az utolsó mozielőadást 1990. január 1-jén 19 órai kezdettel vetítették. Utoljára egy olasz bűnügyi filmvígjáték, a Szuperhekusok szórakoztatta a vári közönséget. A január 4.-ére meghirdetett Vörös zsaru című filmet pedig már nem láthatták a lelkes mozirajongók.

A Gyulavári Népmozi, majd Kulich Gyula Mozi történetéről készült összeállítás a levéltár weboldala mellett a Gyulai Televízió Youtube csatornáján, illetve a pénteken, Értékőrző című műsorunkban is megtekinthető.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …