2024. március 29., péntek
FONTOS

Elaludt a volán mögött, balesetet okozott

Dombegyházon összeütközött két személygépkocsi, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje lett. A gyanú szerint az egyik autó vezetője elaludt, ezért tért át a menetiránya szerinti bal oldalra. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Balesetről értesítették a rendőrséget 2020. augusztus 2-án 16 óra után néhány perccel Békés megyében.

Dombegyházon, a Sugár utcában egy személygépkocsi vezetője áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és összeütközött egy másik autóval. Az előbbi autó az ütközés után lesodródott az útról és egy bolt előtti kerékpártárolónak, majd az üzlet falának csapódott.

A vétlen járműben két utas is megsérült, egyikük könnyű, míg a másik utas súlyos sérülést szenvedett. A balesetet okozó mezőkovácsházi autós kihallgatásán elmondta, hogy elaludt a volán mögött és már csak az ütközésre ébredt fel.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban továbbította az ügyészségre.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …