2024. március 29., péntek
FONTOS

Virtuális városnézésre nyílt lehetőség a visitgyula.com weboldalon

Az alábbi felület jelenik meg azok előtt, akik online csatlakoznak a visitgyula.com oldalán a gyulai városnézéshez.

Ez a lehetőség a napokban bárki számára elérhetővé vált, az útvonal során pedig minden olyan turisztikai attrakcióval, történelmi épülettel, helyszínnel találkozhatunk, mely akár egy turista kötelező célpontjai között szerepel, ha a fürdővárosba látogat. A gyulai turisztikai szakemberek a projekt koncepcióját még a tavaszi veszélyhelyzet idején dolgozták ki, később azonban a korlátozások feloldásával nem került a látogatók elé ez a lehetőség. A jelenlegi időszakban ez azonban újra hiánypótló programként szolgálhat az érdeklődők számára.

A virtuális séta a Várkertből indul, az első állomás rögtön a közelben lévő Várfürdőbe vezet, majd a szomszédságban lévő Almásy-kastélyt mutatják be. Ezután a belváros felé kalauzolják az online látogatókat, az útvonalon érintve a Szent Miklós Parkot mellett a Városházát is. A virtuális séta bemutatja a Százéves Cukrászdát, a Ladics házat, valamint látható a Harruckern tér, a Kossuth tér, a Göndöcs-kert és az Erkel Ferenc Emlékház.

Azon felül, hogy a weboldalon idegenvezető által narrált hanganyag kíséri a virtuális sétát, az információk elérhetőek szöveges formában is, tehát a séta akár a hallássérült érdeklődők számára is kellemes otthoni programként szolgálhat.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …