2024. április 19., péntek
FONTOS

Vasárnap emlékeztek meg a málenkij robot gyulai áldozatairól

Vasárnap reggel tartották meg azt a szentmisét, ahol a málenkij robot gyulai áldozataira emlékeztek.

A jelenlévők ez alkalommal nem gyűltek körbe a templomban található emlékhely körül, a járványügyi korlátozások betartásával zajlott az esemény. 1945. január 10-én közel 500 német származású embert hurcoltak el a városból a Szovjetunióba, ugyanakkor az érintettek között olyan is volt, akinek maximum a neve utalt a német származásra. A történtek idején sokan tagadták német kötődésüket, hogy megpróbálják elkerülni a kényszermunkát.

Az idei megemlékezés során is többen elhelyezték a koszorúkat az Apor Vilmos téren található emlékszobornál. A helyszínen idén is többen jelen voltak az egykori elhurcoltak közül, illetve leszármazottak is részt vettek az eseményen, akik szintén koszorút helyeztek el.

Gyulán él még az egykori elhurcoltak közül Kempf Mártonné, Szőke Józsefné, Janics Ferencné, Csomós Mihály és Szikes Antalné.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …