2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Online kézműves vásár a megyei önkormányzat honlapján

 

 

A Békés Megyei Önkormányzat múlt év végén online karácsonyi vásárt és facebook kampányt szervezett azért, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került kézműveseknek és kistermelőknek megjelenési lehetőséget biztosítson. Az önkormányzat
honlapján létrehozott aloldalon rövid bemutatkozás található azokról a vásározókról, akik a Megyenap elnevezésű rendezvények kézműves vásárában és kistermelői piacán részt vettek.

A visszajelzések alapján a kezdeményezés sikeres, több kézműves és kistermelő számolt be arról, hogy az aloldalon lévő lérhetőségeinek segítségével találták meg vevők, és vásároltak tőle.

A karácsonyi vásárok bezártak ugyan, de az aloldalt a megyei önkormányzat továbbra is működteti azzal a szándékkal, hogy az ott bemutatkozó kézműveseket, kistermelőket minél könnyebben megtalálják és megismerjék a vásárlók. Az aloldalon jelenleg 32 vásáros érhető el, de további kistermelők és kézművesek jelentkezését is szívesen fogadják.

– A Békés megyei online kézműves vásárt a pandémiás helyzet végéig biztosan működtetni fogjuk. Amint a járvány lecsengőben lesz, mérlegeljük a lehetőségeinket, és az akkori tudásunknak megfelelően döntünk majd a továbbiakról – mondta Zalai Mihály, a megyei
önkormányzat elnöke.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …