2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyuláról vittek adományokat a majdnem teljesen leégett csíksomlyói romatelep rászorulóinak

Január 7-én majdnem teljesen leégett a csíksomlyói romatelep.

A tűz gyorsan terjedt, a hivatásos tűzoltók és az önkéntes egységek órákon keresztül küzdöttek a lángokkal. Nemcsak a romák által épített, lakásnak használt viskók és istállók kerültek veszélybe, hanem a közelben található masszívabb házak is. Korodi Attila polgármester bejelentette, hogy a város autóbuszokat biztosít a családok számára, akiket a fűtött csíkszeredai Erőss Zsolt Arénába és a Márton Áron Főgimnázium mögött található sportcsarnokba szállítottak. A tűznek nem voltak áldozatai, húsz faépület égett le mintegy ezer négyzetméter felületen, mintegy 230 ember maradt fedél nélkül.

Rendkívüli összefogás alakult ki a tűzeset után. Egész éjjel érkeztek emberek többek között takarókkal, meleg ruhákkal, matracokkal, ételekkel.  A gyulai Felföldi Sándor, az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület elnöke a hír hallatán gyűjtést szervezett.

A gyulai, méhkeréki, sarkadi, eleki, kötegyáni és nagyszalontai összefogás eredményeként sikerült összegyűjteni végül két mikrobusznyi adományt. Ez tartalmazott pelenkát, tartós élelmiszert, törölközőt, ágyneműt, matracot, evőeszköztt, pohárat, meleg ruhát, valamint tisztítószert. Ezeket a rászorulók képviselőihez, a Benignitas egyesülethez juttatták el.

Felföldi Sándor elmondta, a csíksomlyói alapítvány székhelyét követően meglátogatták a leégett romatelepet. Ott tudtak beszélni azokkal az emberekkel, akik ott maradtak, hogy gondozzák az állataikat.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …