2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Továbbra is a közösség, az emberek szolgálatában a kormányhivatal

A koronavírus-járvány miatt gyökeresen megváltozott helyzetben a tervezettekhez képest eltérő hangsúlyok és prioritások mentén, de maradéktalanul eleget tett a jogszabályban meghatározott feladatainak a Békés Megyei Kormányhivatal a mögöttünk hagyott esztendőben is. Takács Árpád kormánymegbízottal a tavalyi év kihívásairól, a 2021-es esztendő stratégiai célkitűzéseiről és a tovább egyszerűsödő ügyintézésről is beszélgettünk.

– Rendkívüli és különleges, új kihívásokkal, megpróbáltatásokkal teli évtől köszöntünk el. A Békés Megyei Kormányhivatal vezetőjeként hogyan értékeli a 2020-as esztendőt?
– A koronavírus-járvány a közigazgatás szereplőitől is szemléletváltást, újfajta munkamódszert és gondolkodást, másfajta reagálóképességet igényelt. A Békés Megyei Kormányhivatal a megváltozott helyzetben is sikerrel vette az akadályokat, maradéktalanul eleget téve a jogszabályban meghatározott feladatainak. A járvány hazai megjelenését követően a különleges jogrendben kellett biztosítanunk az ügyfeleknek az alapvető közigazgatási szolgáltatásokat, ugyanakkor át kellett állnunk a rendkívüli veszélyhelyzeti üzemmódra. A tavalyi esztendő egyik nagy tanulsága, hogy a közigazgatásnak, a védelmi igazgatásnak is van reagálóképessége és a
produktív kényszer hatására létszámtöbbszörözési képességeinkről is tanúbizonyságot tettünk. Ugyanannyi kollégával hatékonyan, gyorsan láttuk el a megnövekedett feladatainkat. Folytonosan biztosítottuk a kormányablakok működését, sikeresen éltünk az elektronikus közigazgatás biztosította lehetőségekkel. Mindezzel párhuzamosan példásan együttműködtünk a rendőrséggel, a védekezésben résztvevő hatóságokkal, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel egyaránt. A kormányhivatal szervezésében valósult meg a nevelési, oktatási intézményekben dolgozók célzott csoportos koronavírus-tesztelése, amelyet ezen a hétvégén a szociális alapellátásban és a gyermekvédelemben dolgozók – falugondnokok, házi segítségnyújtást végzők,
családsegítők, utcai és közösségi munkát végzők, hajléktalanellátásban dolgozók –  szintén önkéntes tesztelésével folytatunk. Eljuttatjuk a védőeszközöket, felszereléseket a háziorvosok és szakrendelők számára, valamint a fertőtlenítőszereket a köznevelési
intézményeknek. Ez jelentős többletmunkát, komoly logisztikai háttértevékenységet igényelt, igényel. Az elmúlt hétvégén elkezdődött az idősek otthonaiban élők, dolgozók koronavírus elleni oltása. Arra kérem Békés megye valamennyi polgárát, hogy éljen az oltás lehetőségével.

A koronavírus-járvány elleni védekezés koordinálásával egyidejűleg a bürokráciacsökkentés jegyében átalakítottuk a kormányhivatal, a járási hivatalok szervezetrendszerét. A hivatalon belül létrejött például az egységes építéshatósági és építésfelügyeleti főosztály, így a korábban széttagolt és bonyolult feladatrendszer egy kézbe került. Létrejött az önálló földhivatali főosztály, megszűnt az úgynevezett
„szuperjárás”, a megyei illetékességű feladatokat az érintett főosztályok átvételével a  kormányhivatal látja el. A bevezetett intézkedések az állampolgárok javát szolgálják, hiszen egyszerűbb, gyorsabb, hatékonyabb lett az ügyintézés.

– A bürokráciacsökkentés részeként január 1-jétől számos jogszabály változott és az élet több területén tovább egyszerűsödik az ügyintézés az állampolgárok és a cégek számára is. Melyek a legfontosabb változások?
– A kormány által 2010-ben meghirdetett bürokráciacsökkentés részeként újabb könnyítések léptek életbe. Az külön büszkeséggel tölt el, hogy a Békés Megyei Kormányhivatal is részt vett a Miniszterelnökség azon munkacsoportjának munkájában, amely az egyszerűsítéseken dolgozott, és javaslataink nagy része visszaköszön az elfogadott, kihirdetett jogszabályokban. A bürokráciacsökkentő
csomag egyik fontos eleme az adminisztratív terhek mérséklését szolgáló változtatások. Ennek köszönhetően január 1-jétől immár 449 kormányhivatali ügykörben nyújthatnak be online, akár otthonról is kérelmeket az állampolgárok.
Mostantól a csecsemőgondozási vagy gyermekgondozási díj iránti kérelem is igényelhető elektronikus űrlapon.
Fontos kiemelni, hogy január 1-jétől a kormány másfél millió államigazgatási ügy intézését tette ingyenessé. Ez azt jelenti, hogy az elsőfokú hatósági eljárások döntő többségében nem kell illetéket fizetni. Kivételt képeznek ez alól – a teljesség igénye nélkül – az útlevél, forgalmi engedély, jogosítvány, valamint az adó és értékbizonyítványok kiállításával kapcsolatos eljárások.
A gazdaság versenyképességének további javítása érdekében csökkennek az egyéni vállalkozók és a gazdasági társaságok adminisztratív terhei is. Egyszerűsödik például a vállalkozások, gazdasági társaságok számára a bankszámla megnyitása, valamint megszüntetése során szükséges ügyintézés, hiszen 2021-től nem kell külön felkeresni az adóhatóságot, a gazdasági kamarát és a jegyzőt. Az egyéni vállalkozóknak pedig – hasonló megfontolásból – lehetőségük lesz a kamarai nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a NAV-nál az egyéni vállalkozási tevékenység megkezdésének bejelentésével egyidejűleg kezdeményezni. Jó hír az ingatlant vásárlók számára, hogy
egyszerűsödik a jelzálogjog bejegyzése. Az építtetők számára pedig az jelent könnyebbséget, hogy megszűnik az építésügy hatósági engedélyek meghosszabbítására irányuló eljárás, és az eddig kezdeményezhető hosszabbítás ideje beleolvad az alapengedély hatályába. Ezzel az építkezés megkezdésére 4 év, a befejezésére további 6 év áll majd rendelkezésre.

– A Szankciótörvény kapcsán az ország egész területére kiterjedő feladatot kapott a Békés Megyei Kormányhivatal.
– Valóban, a közigazgatási szabályszegések egységes, következetes és átlátható szankcionálása is megvalósul a január 1-jétől hatályba lépett törvénynek köszönhetően. Azt mindenképpen el kell mondani, hogy az új, ügyfélbarát szabályozás egyben szemléletváltást is jelent a közigazgatásban, hiszen a büntetés, bírságolás helyett elsősorban az állampolgárok és a vállalkozások önkéntes, jogkövető
magatartását ösztönzi. Ennek megfelelően azt, aki a közigazgatási szabályszegést egy éven belül első alkalommal követi el, a hatóság a legtöbb esetben csak figyelmeztetésben résesíti, és a bírság kiszabásánál fontos a fokozatosság elve is.
Alapvetően az ügyfelek védelme érdekében a Békés Megyei Kormányhivatal az ország teljes területén ellenőrzi a tulajdonilap-másolat szolgáltatással kapcsolatos felhívásokat, esetleges visszaéléseket.

– Apropó földhivatal, földügyi igazgatás, agrárium. Tovább folytatódik az osztatlan közös tulajdon felszámolása, és a ermelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló ingatlanok tulajdonrendezésével kapcsolatosan is szabályozás született. Melyek a
legfontosabb tudnivalók?
– A kormány kiemelt célja az osztatlan közös tulajdon megszüntetése. A tavaly megjelent törvény tovább egyszerűsítette a korábbi hosszadalmas, nehézkes, az állam és az állampolgárok számára költséges megosztási eljárásokat, helyettük gyors, a mezőgazdaság versenyképességét javító, a tulajdonosi szándékra épülő rendszert vezetett be. A vonatkozó kormányrendelet értelmében február 8-ától lehet az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló kérelmeket benyújtani a földhivatalnál. A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló és az elmúlt 25 esztendőben magán vagy más tulajdonba nem került földrészletek januártól a Nemzeti Földalaphoz
kerültek. Ez Békés megyében több mint 300 ingatlant érint. E szabályozások összességében a letisztult és áttekinthetőbb földhasználati és birtokviszonyrendszer kialakítását szolgálják. A kormányhivatal a gazdatársadalommal jó kapcsolatot ápol, fontos a ezőgazdaságból élők támogatása. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az idén kezdődő új hét éves uniós költségvetési ciklusban is sikeresen és
eredményesen szerepeljenek a különböző források elnyerésénél megyénk gazdálkodói.

– A kormányablakok révén a kormányhivatalok is szerepet kaptak az otthonteremtési programban.
– Január 1-jétől elindult Magyarország történetének legnagyobb otthonteremtési programja, és a kormányablakokban személyesen is benyújtható az otthonfelújítási támogatás igénylése. Mint ismeretes, a legalább egy gyermeket nevelők saját otthonuk felújítási költségeit felerészben, maximum 3 millió forintig visszaigényelhetik 2022 végéig.

– Zöld kormányhivatal megvalósításáról döntöttek a közelmúltban, és az állatvédelem fontosságáról is beszélt az esztendő első munkaértekezletén. Mit jelent ez a gyakorlatban? Melyek az idei esztendő további fő stratégiai célkitűzései?
– A környezettudatos gondolkodásmód erősítése és a kormányhivatal ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében döntöttünk úgy, hogy megvalósítjuk a zöld hivatalt. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy valamennyi szervezeti egységünknél, megteremtjük a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét, biztosítjuk ennek feltétel és eszközrendszerét. Az állatvédelem – szintén – örökzöld téma, éppen ezért fontos, hogy a kormányhivatal társadalomszervező, integratív szerepkörében eljárva szorosabbra fűzze az együttműködést az állatvédelmi kérdéseket zászlajára tűző, zömében civil szervezetekkel, egyesületekkel.
Természetesen továbbra sem ismerünk pardont és lehetetlent a gyermekvédelmi és gyermeki jogok érvényesítésével kapcsolatos ügyekben, mint ahogyan az élelmiszerbiztonsági és a környezetvédelmi kérdésekben sem. Tesszük mindezt a számunkra legfontosabb, a Békés megyei emberek egészségének, életterének védelme és a megye felzárkóztatása, népességmegtartó erejének növelése érdekében.
Továbbra is tesszük a dolgunkat, annak érdekében, hogy Békés megye erősebb, a befektetők számára is egyre vonzóbb célpont legyen a járvány jelentette átmeneti nehézségek után. Újra kell teremtenünk, mint álmot, lehetőséget, döntést. Mindenünk megvan ehhez: van földünk, amit megművelünk, bővül az iparunk, nőnek a beruházások. De legfőképpen van tehetségünk, tudásunk, szorgalmunk, és van
akaratunk. A magyar kormány ehhez minden támogatást megad Békés megyének. De van, ami az itt élő képviselők, polgármesterek, megyei és városi vezetők, kormánytisztviselők és munkáltatók, a Békés megyei emberek feladata. Olyan megyét kell építenünk, ahol a
gazdaság teljesítményének köszönhetően mindenki megtalálja a számítását. Bárki bármit mond, Békés megye ma a lehetőségek hazája. Legyen szó a gazdálkodásról, turizmusról, gasztronómiáról, fesztiválokról, művészekről, szellemi kapacitásról. Ezért ez a megye élhető és szerethető, az itt élő család- és hazaszeretető emberek szorgalma révén elért eredményei alapján érdemes a figyelemre és mond igent a jövőre.

Nézze meg ezt is:

Egészségszervezők számára rendezett versenyt a GFE

A dél-alföldi régió legjobb egészségszervezőjét keresték azon a versenyen, melynek eredményhirdetését kedd délután tartották a …