2024. április 16., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 01. 19.

Témák:

– Összesen 12 millió forintból újulhat meg idén a Kohán Képtár raktára, illetve az Erkel Ferenc Emlékház tárlata. A zeneszerző szülőházában az egyedülálló, saját fejlesztésű okostükör mellett egy zenélő paddal bővül az állandó kiállítás, a képtárban pedig új polcrendszert szerelnek be.

– Továbbra is stagnál a szennyvízben mért koronavírus koncentráció Békéscsabán. A keddi adatok alapján csökkenő ütemben terjed megyénkben a fertőzés.

– Január elsejétől egy liter, 50 fokos pálinkára a főzési díj a korábbi, közel 1900 forint helyett 1270 forintra csökkent. A jelenlegi, fagypont alatti időjárás jót tesz a Gyulai Pálinka Manufaktúra faállományának, hiszen ilyenkor pihen a természet és a gyümölcsös, készül a tavaszi megmérettetésre. A napokban várható, hirtelen felmelegedés viszont okozhat problémát.

– Új edző vezetésével kezdi el a tavaszi szezont a Gyulai Termál FC, Berényi Tibor helyét 2021 januárjától Szentléleki Béla vette át. A klub célja, hogy minél több lehetőséget adjon a gyulai fiataloknak, éppen ezért a felnőtt csapat közös edzéseket végez az U-19-es fiatalokkal.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 11.

Témák: – A költészet megszerettetését nem lehet elég korán kezdeni. A József Attila szobornál a …