2024. március 29., péntek
FONTOS

Bejárást tartanak a Körösöknél a vízügyes szakemberek

Bejárást tartanak a Fehér- és a Fekete-Körös mentén a vízügyi igazgatóság szakemberei. Ebben az időszakban olyan folyószabályozási műveket is megnézhetnek, amelyeket más időszakokban víz borít.

A napokban, még az olvadás előtt készültek a videóban látható felvételek az úgynevezett “kisvizes” bejárás alkalmával, melyen még a Lédy névre hallgató labrador is részt vett, gyűjtve a hullámtérben eldobált PET palackokat. Az alacsony vízállás kizárja a csónakos közlekedést, ezért az Árvízvédelmi és Folyószabályozási Osztály munkatársai gyalogszerrel végzik a bejárást a Fehér- és Fekete-Körös mentén. A jelenlegi helyzet módot ad arra, hogy olyan folyószabályozási műveket is szemrevételezzenek, amelyek más időszakokban vízborítás alatt vannak.

A bejárás három ütemben zajlik. Az első napon a Fehér-Körös bal partját járták be – mondta Kisházi Péter Konrád az Árvízvédelmi és Folyószabályozási Osztály vezetője. Az első nap tapasztalatiról is ő nyilatkozott.

A szemle során megtekintik a folyószabályozási műveket, a mederoldalak állapotát. Mindezek mellett értékelik a hajózási jelzéseket, illetve felmérik a hajózást zavaró bedőlt, becsúszott fák mennyiségét és helyzetét is.
 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …