2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 02. 03.

Témák:

– Szeptemberre elkészül a Békéscsabai Szakképzési Centrum új Képző Központja. A Kétegyházi úti fémipari centrum létrehozásának szükségességét kifejezetten a Gyulára települő Airbus helikopteralkatrész-gyár beruházás indokolta, a cég számára a jövőben itt képzik majd a szakembereket.

– Már készülnek az oltásra a háziorvosok. Csütörtöktől Békés megyében a 30 legnagyobb körzetben 10-10 idős, regisztrált embert oltanak be, ezen kívül minden praxisból hat-hat ember a legközelebbi oltóponton kaphatja meg a koronavírus elleni védettséget.

– A 2020-as év lezárásával elmondható, hogy a TOP-os forrásoknak köszönhetően összesen 518 fejlesztés valósult meg Békés megyében. Térségünk közel kétszer több támogatási forrásban részesült, mint például a nyugat-dunántúli megyék. Ezekben a hetekben elkezdődtek a 2021-2027-es pályázati ciklus előkészületei, ahol közel ugyan ekkora forrást lesz biztosított.

– Elsősorban balesetmegelőzési és vagyonvédelmi szempontok indokolják az utcai sorfák gallyazását. Gyulán egy előre meghatározott ütemterv szerint végzik a munkát a közüzemi kft szakemberei.

– Békéscsabán őrizetbe vett a rendőrség két férfit, mert a gyanú szerint pénzért tiltott bódító hatású szereket adtak el másoknak. Egyikük édesanyja és barátnője ellen is büntetőeljárás indult, mert segítettek az anyag csomagolásában.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …