2024. március 29., péntek
FONTOS

A stabil, biztonságos működésre épül a 2021-es költségvetés Gyulán

A stabilitás és a biztonságos működés volt az első szempont a 2021-es költségvetés megalkotásakor, ugyanakkor ez a jelentős bevételkiesés mellett nem volt könnyű feladat.

Az idei évben az önkormányzat közel 600 millió forint iparűzési adóval számol, összehasonlítva a 2019-es adatokkal ez jelentős csökkenés, hiszen akkor 1 milliárd 47 millió forintos bevétele volt. A gépjárműadó elvonása további 95 millió forint bevételcsökkenést jelent, az idegenforgalmi adó pedig várhatóan 100 millió forinttal lesz kevesebb a 2019-es évhez képest. A takarékossági intézkedések megállapításakor nagy hangsúly volt azon, hogy a város működésén a bevételkiesés ne mutatkozzon meg. Ebből kifolyólag az eddigiekhez hasonló összeg áll rendelkezésre például a közterületek rendben tartására, önkormányzati bérekre. A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón a vállalkozások figyelmét egy újabb adókedvezményre hívták fel, melyet nekik kell igényelniük. Az 50 százalékos helyi iparűzési adókedvezményre Gyulán összesen 2310 vállalkozás jogosult, így közel 290 millió forinttal kevesebb adó érkezik be az önkormányzathoz, ugyanakkor az érintettek számára újabb segítségként szolgál.

Pályázati támogatásoknak köszönhetően idén is várhatóak fejlesztések. Az idén befejezik a szanazugi kerékpárút felújítását, melynek egy 4,2 km-es szakasza maradt hátra a tavaly elkezdett munkálatok után. Újraaszfaltozzák a Leiningen utcát és új járda épül az Erkel Ferenc Gimnázium közelében, az Élővíz-csatorna partján. A közelben, a Dr. Adler Ignác utcai parkban pedig új játszóteret létesítenek. A teljes költségvetési rendelet a gyula.hu/rendeletek oldalon tanulmányozható, letisztultabb grafikonok azonban a Gyula Televízió honlapján is elérhetők. Ezekről Csige Gábor jegyző beszélt a sajtótájékoztató során.

A pénteki eseményen szóba került még az önkormányzatot érintő, két beruházási hitel. Mindkét esetben 300 millió forintról beszélhetünk, az egyiknél még 120 millió forint maradt fent a törlesztés végéig. A másik esetben idén kellene elkezdeni a visszafizetést, ugyanakkor a pályázatokat kibővítő többletforrásoknak köszönhetően az önkormányzat ezt egy összegben fizeti ki, így ezesetben egy közel 2 millió 500 ezer forintos végtörlesztési díjjal kell számolni.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …