2024. március 29., péntek
FONTOS

Egyre több praxisban oltják az időseket a koronavírus ellen

Pénteken újabb háziorvosi praxisok kapcsolódtak be az előzetesen regisztrált idősek koronavírus elleni oltásába. Békésen Pálmai Tamás fél 10-re várta az első önként jelentkező pácienst, Szúdy Gézáné Varga Zsófiát. A 92 éves, nyugdíjas tanárnő rendszeresen él az influenza elleni oltással is.

Az oltást beadó háziorvos, Pálmai Tamás elmondta, kicsit több rajtuk az adminisztratív teher, de a munka gördülékenyen halad, és a betegek is jól fogadták a lehetőséget. Kiemelte, most, hogy híre ment, hogy a háziorvosok is oltanak, nagyobb lett az érdeklődés, és egyre többen értik meg azt is, hogy nem kell aggódni a vakcinák miatt.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …