2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Végéhez ért a Máriás-ház szerkezeti helyreállítása

Tájházként lesz berendezve a Máriás-ház első része, ide már várja a felajánlásokat a gyulai német nemzetiségi önkormányzat. Olyan bútorokat szeretnének összegyűjteni, melyek a Németvárosban található sváb házaknál fellelhetőek voltak. A tájház ezen része több helyiségből áll majd. Lesz egy tisztaszoba, egy hálófülke, valamint egy konyha. A tisztaszoba berendezése már rendelkezésükre áll a Német Klubból. A konyhában viszont nagyon kevés bútoruk van, ezért ide keresik leginkább a berendezési tárgyakat.

A tisztaszoba esetében szeretnék a bútorokat különböző dísztárgyakkal kiegészíteni. Többek között plüss anyagból készült ágytakarókat, csipkefüggönyöket, réz gyertyatartókat, régi családi fotókat valamint függönykarnisokat keresnek.

Gyula legrégebbi, országos műemléki védelem alatt álló lakóházának jelenleg a végéhez közeledik a szerkezeti helyreállítása. A pinceboltozat falazási munkái vannak hátra, ez 1-2 napon belül elkezdődik. Ha ez is megtörténik, akkor a szerkezeti és vízszigetelési munkák befejeződnek. Ezután a vakolási és az aljzatbeton munkákkal folytatódik a beruházás.

A műemléki helyreállítás a tűzvész utáni, XIX. századi állapotot célozza. A ház egyik különlegessége a homlokzata, valamint az első két helyisége, melyek díszítő festéssel vannak ellátva. Ez az építtető család módosságára, tehetősségére utal.

Pénteken, az Értékőrző című műsorunkban hosszabb összeállítást láthatnak a Máriás-ház felújításával kapcsolatban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …