2024. március 28., csütörtök
FONTOS

22 új fertőzött Békés megyében

A keddi 12 530-ról szerdára 12 552-re emelkedett a tavaly március óta Békés megyében regisztrált koronavírus fertőzöttek száma.

1 279 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 380 013 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 347 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 285 022 fő, az aktív fertőzöttek száma 81 644 főre csökkent. 3747 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 296-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 292 627 fő kapott oltást, közülük 113 570 fő már a második oltását is megkapta. Az oltás első két szakasza lezárult: az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények kampányszerű oltása már megtörtént. Múlt héten megkezdődött és csütörtöktől folytatódik a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása, az ehhez szükséges Pfizer-vakcinákat most kapják meg a háziorvosok, emellett négy budapesti kórházi oltóponton is oltanak majd Szputnyik-vakcinával. A háziorvosok mától megkezdik a 60 év alatti krónikus betegek oltását is, az ehhez szükséges AstraZeneca-vakcina kiszállítása már megtörtént.

A nyugati vakcinákból eddig 19,7 millió adagot kötöttünk le több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac), ezekből eddig csak az Pfizer és a Moderna vakcinák álltak rendelkezésre. Mától viszont már AstraZeneca-vakcinával is oltanak a háziorvosok.

Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez.  A nyugati vakcinákon túl 2,5 millió ember oltásához elég kínai Sinopharm oltóanyag fog érkezni a következő 4 hónapban. Oroszországból 1 millió ember oltására elég Szputnyik-vakcinát várunk 3 hónap alatt. Az első, 20 ezer oltására elég szállítmány múlt hét kedden meg is érkezett. Magyarországon eddig is és ezt követően is csak olyan vakcinák kerülhettek és kerülhetnek forgalomba, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatásosak és biztonságosak, és már több országban is alkalmaznak.

Az oltási rendben az egészségügyi dolgozók az elsők, az ő kampányszerű oltásuk lezárult.

Második körben az idősotthonok és a bentlakásos szociális intézmények oltását végezték el. Azok az idősek vagy szociális dolgozók, akik eddig nem éltek az oltás lehetőségével, de meggondolják magukat az intézmény vezetésénél jelezhetik e szándékukat. Azokba az intézményekbe, ahol a pandémiás helyzet eddig nem tette lehetővé az oltást, az oltócsapatok visszatérnek.

Harmadik körben, február első hetén elkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása kórházi oltópontok és a háziorvosoknál.  Az oltása ezen a héten is folytatódik: a 2964 háziorvos 2 ampulla (12 fő oltásához elég) Pfizer-vakcinát kap, 4 kijelölt budapesti kórházi oltóponton pedig a Szputnyik-vakcinával kezdik oltani a krónikus betegséggel nem rendelkező időseket. A kórházi oltópontokra 560 fővárosi praxisból 5-5 fő idős ember oltását kell megszerveznie a háziorvosoknak.

Negyedik körben, ezen a héten megkezdődik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is.  2040 háziorvos kapott 1-1 db ampulla AstraZeneca-vakcinát, amelyből 10 embert tudnak beoltani akár már a mai naptól.

A mostani oltási szakaszban a háziorvosok értesítik az oltandókat az oltás pontos helyéről és időpontjáról. A háziorvosok a praxisukhoz tartozó védőoltásra regisztráltak listáját heti frissítéssel megkapják. Mindenki sorra fog kerülni, aki online vagy postán regisztrált.

A védőoltás ingyenes és önkéntes, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra már közel 2 millióan regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu
honlapon.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …