2024. április 16., kedd
FONTOS

Másodfokú készültséget vezettek be a Fekete-Körösön

 

Az anti templom tornya mellett az is jól látszik a videóban, a pénteki felvételeken, hogy jelentős víz érkezett a Fekete-Körösön.

Az elmúlt 24 órában a Körösök romániai vízgyűjtőjéről újabb több, mint 7 mm területi átlagú csapadékról érkezett jelentés, de helyenként, például Biharfüreden 20 mm körüli mennyiség is lehullott. A folyó a romániai szakaszon mindenhol árad, Belényesnél csütörtök délután tetőzött, péntek reggel Tenkénél volt tetőzés közelében az árhullám. Antnál péntek hajnalban másodfokú készültséget vezettek be.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén 341 km hosszan húzódnak az árvízvédelmi töltések. Ebből pénteken már 186 kilométeren folyt valamilyen szintű védekezés.

Az igazgatóság pénteki tájékoztatójából az derült ki, hogy valamelyest romlott a belvízhelyzet, a csütörtöki 8500 hektár után pénteken 9200 hektár állt víz alatt. A kilenc védelmi szakaszból öt esetében másod, négynél pedig elsőfokú készültség van érvényben.

Nézze meg ezt is:

Sokkolja a nézőket az Alzheimerről szóló film

  Péntek délután a művelődési házban vetítették Kollár István, Alzheimer című díjnyertes dokumentumfilmjét. A megdöbbentő …