2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Több, mint száz kisiskolás farsangi álarcát állították ki a Vigadóban

Nem volt könnyű dolga a zsűrinek a művelődési központ alkotópályázatának értékelésekor. Változatos maszkokat, álarcokat küldtek be az általános iskolák alsó tagozatosai a Farsang “újragondolva” elnevezéssel meghirdetett pályázatra. A kezdeményezés célja a jelmezbálok hangulatának, a vidámság és a felszabadultság megjelenítése volt szabadon választott eszközök, technikák segítségével.

A pályázatra több, mint száz mű érkezett be, így a nagy érdeklődésre való tekintettel évfolyamonként értékelték a diákok ötletességét. A helyezetteknek járó díjakat pedig a járványhelyzet miatt már korábban, egyénileg juttatták el a gyermekeknek. Az alkotások között a klasszikus, állatokat, ismert karaktereket, meseszereplőket megjelenítők mellett süteményből, tojástartóból illetve kasírozással készült álarcokat is láthatunk.

A több, mint száz kreatív pályamű, köztük a nyertes alkotások a hét végig tekinthetőek meg a Vigadó üveges körfolyosóján.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …