2024. április 19., péntek
FONTOS

Sarkadon év közben is aktív a felekezetek közötti együttműködés

Merényi Zoltán baptista lelkipásztor

Rövidített ökumenikus imahetet tartottak január 22–24. között a Békés megyei kisvárosban, Sarkadon.

Január 22-én, pénteken Koncz Zsolt református lelkipásztor a Sarkadi Baptista Gyülekezetnél, 23-án, szombaton Merényi Zoltán baptista lelkipásztor a katolikus templomban, 24-én, vasárnap pedig Karsai Károly római katolikus diakónus a Sarkad-Belvárosi Református Gyülekezetnél tartott istentiszteletet a Krisztus-hívők egységéért.

Karsai Károly állandó diakónus kiemelte, hogy a jelenlegi járványügyi helyzet miatt ugyan minden gyülekezet liturgikus élete megváltozott, mégis megtalálták a módját, hogy legalább három alkalommal együtt lehessenek. A diakónus kiemelte, hogy Sarkadon az ökumenikus egységhét után is folytatódik a felekezetek együttműködése. Mint mondta, mintegy huszonötéves hagyomány, hogy év közben is vannak közös alkalmak, két-háromhavonta rendszeresen összegyűlnek.

Merényi Zoltán baptista lelkipásztor, a gyulai és a sarkadi közösség vezetője az imádság szerepének fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, a Bibliából is azt látja, hogy Istennek nagyon fontos az, amikor az ő népe együtt imádkozik. Fontos az egyéni imaéletünk, amikor otthon, a saját csendességünkben imádkozunk a különböző napszakokban, de nagyon kedves az Istennek, amikor együtt, közösen szólítjuk meg.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …