

Már korábban csatlakozott a hazai termékeket népszerűsítő kampányhoz a Gyulahús Kft, de a cég elmúlt évtizedes tevékenysége során is nem folyamatosan kiállt a jó minőségű hazai és a helyi termékek előállítása mellett.
Nemrég a Magyar Termék Nonprofit Kft kampányához csatlakoztak, a hétvégén pedig a gyulai postaládákba került egy szórólap, mely szintén ezt a gondolatmenetet erősíti.
A gyulai, önkormányzati tulajdonú cég akciókkal várja a vásárlókat a Béke sugárúti márkaboltjában.
Tamáskovitsné Gila Éva, a cég marketing menedzsere elmondta, ezzel az akcióval nemcsak a márkaboltot népszerűsítik, hanem a helyi termékeket is. A Gyulahús Kft-nál arra számítanak, hogy jobban a köztudatba kerül az az üzlet, melyet a nagy hagyományokkal bíró gyulai húsipar legnagyobb cége működtet.
A hazai termékek vásárlásával a hazai munkahelyeket támogatjuk, ezért vásárláskor érdemes figyelni arra, hogy ha lehet, részesítsük előnyben a helyben készült termékeket.