2024. március 29., péntek
FONTOS

Az 1960-as évek Gyuláját mutatja be Szilágyi Miklós kötete

A közelmúltban, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan jelent meg a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárának gondozásában Szilágyi Miklós Az én Gyulám: Az 1960-as évek gyulai múzeuma című kötete. Szilágyi Miklós mindössze 25 éves korában, 1964-ben került az akkori Erkel múzeum igazgatói posztjára. Akkoriban ő volt az egyetlen muzeológus, mellette csupán egy könyvelő, egy várőr és hat nyugdíjas teremőr dolgozott az intézményben. A Gyulán töltött közel hat év nagy hatással volt rá, ezt igazolja az élete utolsó éveiben összeállított kézirata is. Szilágyi Miklós halála után, a laptopján találtak rá gyermekei a 2012-ben befejezett dokumentumra, melyen a kiadás helyeként Gyulát jelölte meg az író.

A kötet három nagyobb részből áll – árulta el Erdész Ádám. Az első fejezet a gyulai ihletésű történeti, néprajzi és művészeti írásait tartalmazza. A második az 1964 és 1969 között itt publikált, többségében újságcikkeit foglalja magába, melyek között helyet kaptak a kiállításmegnyitókról, a vár és a múzeum akkori állapotáról írt beszámolók is. Az utolsó fejezetben pedig a visszaemlékezéseit közölte.

Az átfogó korrajzon kívül számos személyes, a mindennapi olvasók számára is élvezetes történet bontakozik ki Gyula lakosságáról, illetve a múzeum működéséről. Arról, hogy milyen körülmények között dolgoztak akkor az Erkel múzeum munkatársai, illetve mi okból volt olyan jelentős a Gyulai Vár őre, munkája, pénteken a Híradó után, Értékőrző című műsorunkban egy hosszabb összeállításban hallhatnak majd.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …