2024. április 20., szombat
FONTOS

Példaértékű helytállást tanúsítottak a járvány idején

Némethné Tóth Mária és Jakab Júlia kapott elismerést a Magyar Ápolók Napja alkalmából Gyulán.

A szűk körű, rövid ünnepséget péntek reggel a gyulai tagkórházban tartották meg. Mindkét kitüntetett a koronavírus járvány idején tanúsított, példaértékű helytállásával szolgált rá az elismerésre.

Hivatalosan 2014 óta ünnepeljük februárban a Magyar Ápolók Napját, de olyan még nem volt, hogy Gyulán ilyen szűk körben tartsák meg a programot. A péntek reggeli eseményen Szabó Ferenc orvos igazgató és Mészáros Magdolna ápolási igazgató is arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben rendkívüli, generációk óta nem tapasztalt körülmények között folyt a munka, sokan megfeszített tempóban, családot, magánéletet félretéve dolgoztak közel egy esztendőn át.

Az eseményen ketten kaptak elismerést. A sürgősségi osztályon dolgozó Némethné Tóth Mária itt töltött évei alatt folyamatosan fejlesztette, képezte magát, a koronavírus járvány idején pedig példaértékű helytállást tanúsítva végezte munkáját. Szakmai igényesség és empatikus magatartás jellemzi Jakab Júliát, aki a covid részleg beindításában játszott kiemelkedő szerepet.

Mészáros Magdolna ápolási igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt egy évben olyan munkát kellett végezniük a kórházi ápolóknak, mint amilyet nagyon régen nem végeztek. Mint mondta, az 1848/49-es szabadságharc idején Kossuth Zsuzsa, a tábori kórházak főápolónője és munkatársai kerülhettek olyan helyzetbe, mely során addig nem tapasztalt körülmények között, számos nehézséggel szembenézve kellett helytállniuk.

A járvány második hulláma még igazából le sem csengett, máris itt a harmadik, vagyis a kiemelkedő helytállásra ezután is szükség lesz. A kórház vezetése úgy döntött, hogy ebben a helyzetben is átadják az elismeréseket, mert fontosnak tartották, hogy a két kitüntetett példáján keresztül a többiek munkájára is felhívják a figyelmet.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …