2021. október 19., kedd
FONTOS

Bibliás találkozás az online térben

Benyik György plébános, biblikus tanár

Konfesszionális és országhatáron átnyúló „bibliás” találkozásra hívott Benyik György szervezésében a Hangos Biblia közössége az Isteni Ige vasárnapján, január 24-én.

10 város 18 intézményéből Szegedtől Gyulafehérváron át a japán Tsukubáig főpásztorok, biblikus tanárok, egyházi közösségek és oktatási intézmények képviselői internetes összekapcsolódásban osztották meg az őket megszólító igehelyekről gondolataikat.

Ferenc pápa Aperuit illis (Megnyitotta nekik) kezdetű apostoli levelében 2019-ben rendelte el az Isten igéjének vasárnapját, mely az ökumenikus imahéthez kapcsolódva elmélyíteni hivatott a kapcsolatokat a Biblián keresztül mind a zsidó hívekkel, mind a keresztény felekezetek tagjaival. Ferenc pápa arra buzdít, hogy ezt a vasárnapot ünnepnapként éljük meg, a liturgiában a Biblia trónusra helyezésével mutassunk rá Isten igéjének meghatározó értékére.

Benyik György, a Szent Gellért-templom plébánosa kezdeményezésére ezúttal Hangos Biblia készítésére szerveződött meg a Kárpát-medence hazai- és külhoni közösségeinek összefogása, melyben az Ó- és Újszövetség könyveit olvasták fel.

– Egészen más viszonyba kerülünk a Szentírással, ha felolvassuk, vagy ahogy korábban tettük, leírjuk a szöveget. Jobban felfigyelünk üzenetére, teret engedünk annak, hogy egy-egy kifejezés szíven üsse a felolvasót – fogalmazott Benyik György. – Ha a szent irodalomban kódolt érzelmek hiányoznak a lelkünkből, csak a könyvtárba száműzzük ezeket, az az irodalom meghal – hangsúlyozta a felolvasás jelentőségét az ötletgazda biblikus professzor.

A kezdeményezés részeként Isten igéjének vasárnapján tartották a „szívek konferenciáját” – ahogy Benyik György nevezte tíz város – Róma, Budapest, Debrecen, Szeged, Pozsony, Komárom, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Szabadka, Tsukuba – tizennyolc helyszínének internetes összekapcsolódását, melyben a megszólalók egy-egy számukra fontos igehelyet választottak, és egy percben foglalták össze az ehhez kötődő személyes élményüket.

A megszólalók között több főpásztor, köztük Bábel Balázs kalocsai érsek, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, Večerin Slavko szabadkai püspök is részt vett. Biblikus tanárok és kisebb-nagyobb közösségeket képviselő paptestvérek, szerzetesnővér kapcsolódott be, köztük Füleczki István, Nyúl Viktor, Martos Levente Balázs, a Pápai Biblikus Bizottság tagja, Molnár Tamás Pozsonyból, Bártfai M. Zsuzsanna SSND Debrecenből, Akiyama Manabu János Japánból, Oláh Zoltán Gyulafehérvárról és Lépes Lóránt, a szlovákiai magyar Mária Rádió vezetője. Az ökumenikus együttműködés jegyében Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg az online konferenciát, akivel Rómából a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasai imádkoztak együtt.

A református egyházat képviselte Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat elnöke, valamint Kustár Zoltán professzor és Németh Áron docens a Debreceni Református Hittudományi Egyetemről.
Közösségeik képviseletében szólalt meg Bereczki Gyöngyvér, a kolozsvári katolikus teológiai oktatója, Ferencz Emese, a kolozsvári Mária Rádió munkatársa, valamint Szabó Károly, Hangya-Szabó Teréz és Strausz Edina a szabadkai Keresztény Értelmiségiek Szövetségétől.

A Hangos Biblia program, melynek célja, hogy a szakrális térből a magántérbe kivigyék a Bibliát, 2016-ban indult. Mintegy 250 helyszínen közel 1400 felolvasó vett részt a felolvasásban. Zólyomi Norbert, aki hanganyagokat éveken át rendezi, elmondta, hamarosan a teljes szentírás elérhető lesz a Szegedi Biblikus Konferencia honlapján.

Nézze meg ezt is:

Tanyasi népiskolából az operavilág csúcsára

Két birodalom királynője Tokody Ilona mintha az általa megtestesített operaszerepek éthoszát képviselné a mindennapokban is: Liú …