2024. április 20., szombat
FONTOS

Újévi töprengések Serfőző Levente atyával

Van cél és van remény, amiért ismét elindulok

➜ Új esztendőben, új szívekkel – énekeljük újévkor. Milyen érzésekkel, elhatározásokkal kezdte 2021-et?

➜ Januárban mindig visszatekintéssel kezdem az évet. Szeretem letisztázni magamban, mi van mögöttem, mi történt velem és bennem. Idén úgy ültem le a gondolataimmal, hogy tavaly szinte alig történt valami, sok kezdeményezés nem valósult meg. Mit fogok én most ide leírni? – kérdeztem magamtól. Miközben elkezdtem összefoglalni rájöttem, hogy a pandémia olyan formában engedte megvalósulni az eseményeket, melyeket korábban el sem képzeltem. Először vállalkoztunk arra, hogy egy kis csoporttal gyalog zarándokoljunk el Szegedről Óföldeákra. Óriási élményként éltük meg. Végül a visszatekintés nagy rácsodálkozást és örömet adott. A járványhelyzet megtanított előre is tekinteni. Sok a kérdés és félelem mindannyiunkban, de egy biztos: az idő és a holnap Isten kezében van. Nem kell aggódnom. Nagyon szeretnék új szívvel, lelkesen belevágni ebbe az esztendőbe. Idén sokaknak úgy kívántam boldog új évet, hogy hozzátettem: „és találkozásokban gazdag új évet kívánok!” Erős bennem a remény, hogy hamarosan újra örülhetünk egymásnak.

➜ Mi a tapasztalata, mennyire tudjuk elhatározásainkkal befolyásolni életünket?

➜ Az új év sokakat inspirál, hogy elhatározásokat hozzon. Fontos, hogy a cél, amit megfogalmazok, a szívemben legyen. Sok mindenre vágyunk, ami kezdetnek kiváló, de lényegesnek érzem, hogy döntéseinket akarati és lelki téren is komolyan vegyük. Az ember test, lélek és szellem. Amit eltervezek, azért tennem kell és fontos, hogy imádkozzak érte. Egy ilyen elhatározással, ha van benne kitartás és hűség, önmagamnak is tükröt állítok. Elhatározásaink, személyes döntéseink irányt adnak az életünknek, megtartó erővel bírnak.

➜ Ön honnan meríti nap mint nap az erőt ezek betartásához?

➜ Mivel egy napom során elég sok minden történik velem, sokfelé figyelek, megtörténik, hogy amit elkezdek nem viszem végig, halogatok. Mikor nem látom a gyors eredményeket könnyedén feladok egy kihívást. Az állandóság sokat segít, biztonságot, keretet ad a napnak, tágabb értelemben az egész életnek is. Nagy áldás az a közösség, amelyben élek. Itt közösen imádkozunk, együttlétünkkel folyamatosan alakítjuk egymást, így a megújulást három tényező összjátéknak látom: Isten kegyelme, a személyes döntés és a külső megtartó erő.

➜ Az egészség a legtöbb embernél a céllista tetején van. Ön mivel tartja rendben testi-lelki egészségét?

➜ Testünk egészségéért felelősek vagyunk, sok minden rajtunk múlik. Nem vagyok nagy sportember, de megpróbálok a lehető legtöbbet mozogni. Minden nap igyekszem áldozni arra, hogy legalább egy sétát tegyek a városban. Van, hogy erre még a kispapokat is elhívom. Szeretek gyalogolni, akár hat-nyolc vagy tíz kilométert is megteszek, ami igazi lelki-szellemi felfrissülést jelent. Igyekszem összekötni a mozgást az imádsággal: elmélkedés vagy rózsafüzér szépen beleépült a napi kilométerekbe, így nem csak mozogtam, hanem töltekeztem is. Ajánlom, hogy próbálja ki mindenki.

➜ Lelkipásztorként mire buzdít ebben az új kezdetben?

➜ Az újrakezdés azt jelenti, hogy van cél és van remény, amiért ismét elindulok. Eszembe jut, hogy Jézusnak hányszor kellett újrakezdenie. Sokszor beszélünk arról, hogy mit akarunk tenni, hogyan akarunk megújulni, de kevés szó esik a dolgok miértjéről. Amit csinálok az a felszín, de a miértre adott válasz mindig mélyebbről születik. Arra buzdítanék mindenkit, hogy merjünk életünk mélyére nézni. Ez sok mindent megértet, erőt ad, megtanít tisztán látni. Nem véletlenül mondta Jézus Péter apostolnak, hogy „evezz a mélyre” – mert tudta, hogy az igazán nagy dolgok a mélyben történnek.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …