2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 03. 03.

Témák:

– Szerda délután aláírták a Szanazug felé vezető kerékpárút kivitelezési szerződését. Mindez azt jelenti, hogy a munkát elnyerő gyulai Aszfalt-Közmű Kft hamarosan hozzákezd a munkához. Ha minden a tervek szerint alakul, 250 nap múlva már befejeződik a 270 millió forintos beruházás.

– Reális azt mondani, hogy húsvétra minden jelenleg regisztrált személy be lesz oltva. Ez Békés megyére is igaz, mondta el Kovács József országgyűlési képviselő 3Téma című műsorunkban. Amennyiben minden a tervezett ütemben zajlik, úgy áprilisban már a korlátozások enyhítésére is számíthatunk.

– 10 millió forintból újult meg az Esze Tamás utcai civil ház. Az épület a jövőben hatékonyabban tudja szolgálni a civil közösségek mindennapi munkáját, illetve a különböző rendezvények megtartását.

– Szerdán 54 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba Békés megyében. Egyre több ember jutott oltáshoz, országosan már 750 ezer felett van a számuk.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 22.

Témák: – Már hagyomány, hogy a víz világnapja alkalmából 2010 óta minden évben bemutatkozik az …