2024. március 29., péntek
FONTOS

Baleset, közokirat hamisítás és lopás Békés megyében

Orosházán balesetnél helyszíneltek, Gyulán közokirat-hamisítás, Battonyán pedig lopás kísérlet gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.

Orosházán, a Sánc utcában 2021. március 7-én 12 óra 30 perc körül egy lovas kocsiról leesett a hajtó. Az 55 éves hódmezővásárhelyi férfi a gyanú szerint ittas volt, a mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba. A baleset okát és körülményeit az Orosházi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A gyulai közúti határátkelőhelyen 2021. március 7-én 8 óra körül egy bolgár honosságú tehergépkocsival belépésre jelentkezett egy bolgár állampolgár. Az 56 éves férfi átadta a jármű forgalmi engedélyét az ellenőrzését közösen végző magyar és román határrendészeknek, akik megállapították, hogy az okmány hamisítvány. A sofőr ellen a román hatóság indított eljárást.

Lopás gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. március 7-én késő este egy lakatlan háznál, Battonyán. Egy 33 éves férfi úgy jutott be az épület udvarára, hogy megrongálta a kerítést. Elvinni már nem tudott semmit, mert a rendőrök a történtekről érkezett bejelentés után néhány perc alatt a helyszínre értek és elfogták. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság nyomozói a battonyai férfit lopás kísérlet elkövetésével gyanúsítják és vizsgálják, hogy követhetett-e el más hasonló vagyon elleni bűncselekményt.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …