2024. április 19., péntek
FONTOS

Először szervezett véradást az ÁGOTA Alapítvány

Kőszegi Eszter közvetlenül a véradás előtt

Az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködésben először szervezett véradást az állami gondoskodásban élő gyermekek támogatásáról ismert szegedi ÁGOTA Alapítvány. A véradáson a szervezet önkéntesei és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató munkatársai vettek részt, több tucatnyian.

– A járványügyi helyzetben különösen fontos cél az ország vérkészletének folyamatos biztosítása, ezért kötelességünknek éreztük, hogy eleget tegyünk a Vérellátó Szolgálat regionális központja kérésének, és mi is segítsünk – mondta Kothencz János az esemény kapcsán. Az alapítvány létrehozója elsőként adott vért, mert úgy véli a példaadásnak másokat motiváló ereje van. Egyetemistaként többször is részt vett véradáson, most jónéhány év kihagyás után nyújtotta ismét jobb karját a tűszúráshoz.

A szervezők a Csongor téri épületben minden feltételt megteremtettek ahhoz, hogy a járványügyi szabályok betartása mellett vért adhassanak az ÁGOTA közösség tagjai. Voltak, akik más megyéből érkeztek, Kőszegi Eszter például Szolnokról utazott vonattal Szegedre, hogy részt vegyen a szervezet akciójában.

– Régebben rendszeres véradó voltam, gyermekeim születése után vérszegény lettem egy időre, így sokáig nem adhattam vért. Amióta újra megtehetem, mindig jelentkezem, mert humánus cselekedetnek tartom. Nincs benne semmi kellemetlenség, nem kerül semmibe és mégis segíteni tudunk vele másokat. Arról nem beszélve, hogy csak egészséges ember adhat vért, tehát ez azt is jelenti, hogy én magam egészséges vagyok. Ami, az utóbbi időben láthatjuk csak igazán, nagyon fontos – mondta véradás közben, mosolyogva.

Az Országos Vérellátó Szolgálat tájékoztatása szerint fontos, hogy megszokott és ismert intézetek mellett a véradók munka- vagy lakóhelyéhez közel is legyen véradási lehetőség, ezért is nagyon értékes az Ágota Alapítvány kezdeményezése. A járványügyi előírások betartása a kiszállásos véradásokon is kötelező, ilyen például a kézfertőtlenítés, hőmérsékletmérés, távolságtartás, és az, hogy csak az jöjjön vért adni, aki egészségesnek érzi magát. Jelenleg a biztonságos készlethez országosan napi 1200-1300 véradás szükséges, Csongrád-Csanád megyében 100-120. Egy egység levett vérből vörösvérsejt, trombocita és fagyasztott plazmakészítmény lesz, amelyet akár három különböző beteg ellátásához is fel lehet használni.

Kothencz János elmondta azt is, ez volt az első ilyen alkalom, de szándékukban áll rendszeressé tenni, negyedévente megszervezni, és kiterjeszteni a véradás lehetőségét a Csongor tér környékén élők számára is a jövőben.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …