2021. április 11., vasárnap
FONTOS

A kormány kompenzációs támogatással segíti az önkormányzatokat

Várhatóan áprilisra várható az a döntés, mely után világos lesz, hogy a kormánytól mekkora kompenzációs összeget kap a gyulai önkormányzat.

Görgényi Ernő polgármester a napokban Gulyás Gergely miniszterrel tárgyalt erről, amikor elhangzott, hogy a gazdaság újraindítását az segíti a legjobban, ha beruházásokkal jut pénz a gazdaságba. Ebből kifolyólag elsődlegesen arra lehet számítani, hogy fejlesztésekre érkezik a kormányzati támogatás, ezen a téren kompenzálják az adóbevételek csökkenését. A gyulai önkormányzat bevétele jelentősen csökkent az idei évre nézve, közel 600 millió forinttal kevesebbre lehet számítani idén.

Görgényi Ernő polgármester a legutóbbi tárgyalás során azokat a költségvetési intézkedéseket mutatta be, melyeket mindenképp csökkenteni kellett, emellett arról is szó esett, hogy milyen beruházásokat kellett elhalasztani. A gyulai polgármester ezeket 3Téma című műsorunkban is részletezte, valamint korábban egy facebook bejegyzésben is közzétette. A kormány kompenzációs támogatásánál figyelembe veszik a helyi turizmust is, mely mindenképpen befolyásolhatja a támogatás mértékét. A műsorban szó esett a járvány elleni védekezés jelenlegi helyzetéről és arról, hogy az újranyitás kapcsán mire lehet számítani. Ebből a szempontból is külön figyelem szegődik a turisztikai szereplőkre.

Hétfőtől általános iskolába és óvodába sem lehet járni, a napközis felügyelet azonban folyamatosan biztosított, az erről szóló igényét mindenkinek jeleznie kell. A gyermekfelügyelet természetesen a bölcsődékben is működik, valamint aki kéri, az a folyamatos étkeztetést is igényelheti.

Nézze meg ezt is:

Nem törte meg a járvány a gazdák kedvét és elszántságát

  A jó időjárási viszonyoknak köszönhetően már elkezdődtek a munkák a földeken. A jelenlegi járványügyi …