Témák:
– További tárgyalások után derülhet ki, hogy a kormány mekkora kompenzációs összeget nyújt a városnak – ezt Görgényi Ernő polgármester mondta el 3Téma című műsorunkban. A 25 ezer főnél nagyobb lakosságszámú településeknél ezt egyedileg fogják megvizsgálni, Gyula szempontjából kiemelt szempont lesz a turizmus is.
– A gyulai járás 17 háziorvosi praxisa összesen 550 ember részben első, részben második körös oltására elegendő Astra Zeneca vakcinát kapott szerdán. Az érintettek oltása a napokban megkezdődik. Szerdán a keddinél kisebb mértékben emelkedett az új fertőzöttek száma.
– Tavaly Békés megyében összességében csökkent a bűncselekmények száma. Többek között erről is szó volt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság évértékelő értekezletén. A közúti közlekedési balesetek számában bekövetkezett egy jelentős csökkenés, viszont az ittas sofőrökre még nagyobb figyelmet szentelnek a jövőben.