2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021.03.16.

Témák:

– Szabadság és felelősség: e két szó határozta meg a március 15-ei, gyulai ünnepet. A járványügyi korlátozások miatt a hagyományos programok idén is elmaradtak, a koszorúkat csak egyénileg, vagy kisebb csoportokban helyezhették el az emlékezők.

– Gyulán a járvány miatt nem adták át az ünnepi elismeréseket, ezt várhatóan egy későbbi időpontban pótolják. Több Békés megyei, gyulai kötődési ember kapott viszont országos elismerést.

– Meghaladta az 50 ezret a beoltottak száma Békés megyében. Takács Árpád kormánymegbízott arról számolt be, hogy térségünkben is egyre nő az oltásra jelentkezők száma.

– A járvány miatt nem került sor a szokásos, tavaszi évértékelő összügyészi értekezletre a Békés Megyei Főügyészségen, de a szervezet sajtóközleményben beszámolt a tavaly elvégzett munkáról. Ebben azt írták, a pandémia új kihívás elé állította őket.

– Nem minden kullancs fertőzött, csak közel öt százalékuk az. Így is kellőképpen óvatosnak kell lennünk, hogyha el szeretnénk távolítani háziállatainkból az élősködőt, mely akár súlyos kimenetelű megbetegedést is okozhat.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 12.

Témák: – A város tíz pontján, összesen 255 millió forintból újulnak meg utak, útszakaszok és …