2024. április 19., péntek
FONTOS

József Attila-díjat és Jászai Mari-díjat is kaptak Békés megyében

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesítette Farkas Wellmann Évát. A költőt Békés megyében legtöbben a Bárkából ismerhetik. 17 éves kora óta ír olyan verseket, melyek meg is jelentek. Elmondása szerint több minden közrejátszott abban, hogy kiérdemelte ezt a díjat.

Farkas Wellmann Éva legújabb kötete tavaly novemberben jelent meg, amely az utóbbi 7-8 év alkotói termését tartalmazza. A József Attila-díj motivációt jelent számára, hogy legalább olyan minőségben alkosson, mint idáig.

Seregi Zoltán kiemelkedő színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként részesült Jászai Mari-díjban. 1998 óta a Békéscsabai Jókai Színház rendezője, majd 2015 óta pedig igazgatója is.

Seregi Zoltán kiemelte, munkái során többek között az 1993-ban bemutatott, 30 részes magyar vígjátéksorozatra, a “Frici, a vállalkozó szellem”-re büszke, melyben az akkori legismertebb színészekkel dolgozhatott együtt. Emellett fontos volt az életében a határontúli magyar színházakban rendezés, melyet egyfajta missziónak érzett. Hangsúlyozta, fontos számára, hogy a színészeinek az alkotói és lelki állapota rendbe legyen, mert az az előadások minőségében is megmutatkozik.

Kiss Lajos, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Gyulai Szakaszmérnökségének szakaszmérnöke több, jelentős árvíz elleni védekezésben vállalt szerepet, valamint számos közfoglalkoztatási program eredményes lebonyolításában végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát érdemelte ki. Kiss Lajos 1989 óta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársa.1996-tól az Árvízvédelmi és Folyószabályozási Osztályra került, kezdetben osztályvezető helyettes, később osztályvezető lett. Főbb munkái közé tartozik: Csongrád város árvízvédelmi helyreállítása, a Kettős-Körös jobb oldal töltés fejlesztése, az M3-as autópálya Tiszai hídépítés alapozása. Munkája során többször részt vett árvízvédekezésben, amelyek közül kiemelkednek az 1996-os Körösi árvíz Gyulai duzzasztó védekezési munkái, az 1990. évi Tarnai védekezés valamint a 2000. évi Fehér-Körös Romániai szakaszán töltés szakadással járó védekezési és helyreállítási munkák.

Gyulán március 15-én a járványra való tekintettel nem adták át a helyi elismeréseket, a tervek szerint erre április 12-én, Gyula napon kerülhet sor.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …