2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 03. 18.

Témák:

– Pontosan öt évvel ezelőtt, 2016. március 18-án adták át a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontot. A fél évtized alatt több, mint 361 ezer vendég fordult meg az épületben, mely ez idő alatt számos elismerést zsebelt be.

– Bő egy év alatt 15 ezer fölé emelkedett a Békés megyei koronavírus fertőzöttek száma. Egy nap alatt 98 ember kapta el a kórt. A szennyvízben mért víruskoncentráció alapján a trend nem látszik kedvezőnek.

– Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus  záró szentmiséjén. Az eseményen a Szeged-Csanádi Egyházmegye is képviselteti magát.

– A NAV honlapjáról már elérhetők az SZJA bevallási tervezetek, ahol megtekinthető és szerkeszthető is a dokumentum. Amennyiben nem végzünk el rajta módosítást, a tervezet május 20-ai hatállyal érvényes bevallássá válik.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …