2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyulaiak is képviseltethetik magukat Ferenc pápa budapesti látogatásán

A jelenlegi járványügyi helyzet kihatással volt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megszervezésére, melyet 2020-ban kellett volna megrendezni Budapesten.

Idén is tervben van az esemény lebonyolítása. Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén. A Szentatya március elején Irakban tett látogatást, ahonnan hazatérőben március 8-án, a repülőgépen az újságírókkal beszélgetve a következőket mondta: “Most mennem kell Magyarországra a kongresszus zárómiséjére, de ez nem országlátogatás lesz, hanem csak a misére megyek.”
Az eseményen a Szeged-Csanádi Egyházmegye is képviselteti magát.

A tavalyi évben elhalasztott kongresszust a tervek szerint idén szeptember 5-12. között rendezik meg Budapesten. A katolikus egyház az oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust általában négyévente rendezi meg. Magyarország másodszor ad otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Kovács Péter kiemelte, lelkileg mindenképpen megerősítés számára, hogy Ferenc pápa Magyarországra látogat. Hangsúlyozta, a pápaság sok feladata és szimbolikája közül az egyik az, hogy az egyház egységét fejezi ki.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …