2024. április 19., péntek
FONTOS

Öt évvel ezelőtt adták át a felújított gyulai Almásy-kastélyt

Az alábbi képsorok még 2014-ben, az Almásy-kastély alapkőletételénél készültek. Az épület két éven át tartó felújítása 2,4 milliárd forint került, többségében uniós forrásból valósult meg, amelyet az önkormányzat is kiegészített.

Ezek a felvételek pedig pontosan öt évvel ezelőtt, 2016. március 18-án, a látogatóközpont átadó ünnepségén készültek. Az egykori főúri épületben állandó kiállítást, időszaki kiállítóteret, toronykilátót, valamint kávézót és ajándékboltot alakítottak ki.

A látogatószám az előzetes várakozást már a nyitást követő első évben felülmúlta, tavaly, a pandémiás helyzetben csupán 43 ezer vendég érkezett a kastélyba, a fél évtized alatt azonban több, mint 361 ezren fordultak meg a kiállítóhelyen. Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető kiemelte, közel száz szakemberekből álló csoport is ellátogatott a kastélyba az évek során, akik a különböző interaktív elemek kialakításával kapcsolatban kértek tanácsot, ez egyértelmű elismerése a látogatóközpontban dolgozók mindennapi munkájának.

A nyitás óta eltelt öt év alatt számos díjjal jutalmazták az Almásy-kastélyt. Többek között, 2017-ben a példaadó műemlék-felújításért járó ICOMOS-díjat nyerte el, 2018-ban pedig bekerült az Év Európai Múzeuma díj 40 jelöltje közé. 2019-ben az Európai Kastélyszállodák Szövetsége Örökség és Élmény díját nyerte el a kastély.

Ebben az évben a Stefánia szárny felújítási munkálatainak elkészültét követően jelentősen bővül a kastély szolgáltatásainak köre. A remények szerint azonban ebben az Európai Uniós pénzügyi ciklusban sor kerülhet a Szigeterőd-projekt támogatására, melynek alapfeltétele volt a kastély kivitelezése.

A látogatóközpont a koronavírus-járványra való tekintettel ebben az évben az online térben ünnepli születésnapját. A Gyula Televízión a Híradó után az Almásy-kastélyról készült összeállítást láthatják, pénteken, Értékőrző című műsorunkban pedig Görgényi Ernő polgármester felidézi a kivitelezéshez vezető utat, Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető pedig az elmúlt öt évben zajló munkát, eredményeket értékeli.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …