2024. március 28., csütörtök
FONTOS

A VOSZ elnök szerint nem valószínű, hogy bevétel “boom” lesz a nyitás után

Igen kevés vállalkozó mondhatja el magáról, hogy nem befolyásolta munkáját a koronavírus-járvány.

Viszont a szolgáltató szektor kivételével folyamatosan működtek a Békés megyei cégek és kisebb vállalkozások. Arról szó sem volt, hogy üzemeket zárjanak be a megyében – mondta el tapasztalatait Nagy Mihály László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Békés megyei elnöke 3Téma című műsorunkban. Szó esett azokról a kisvállalkozókról is, akik jelentős bevétellel közel egy éve nem rendelkeznek, ez a tény a VOSZ megyei elnöke szerint átrendeződést fog hozni.

Elkezdődött a 2021-2027-es uniós pályázati ciklus, az igények felmérését pedig közel 500 cég részvételével rendezte meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Nagy Mihály László elmondta, a vállalkozók ismerik az igényeiket, beadták céljaikról szóló dokumentumaikat, de egészen pontosan még nem körvonalazódott, hogy mire nyerhetnek támogatást.

 

Az újranyitással kapcsolatban a VOSZ megyei elnöke szerint nem valószínű, hogy azonnal bevétel “boom” lesz tapasztalható. Az világos, hogy már sokan szeretnének kikapcsolódni, utazni és étterembe járni, de a nagyobb fesztiválok és programok idén még nem biztos, hogy meg lesznek tartva, ez pedig mindig kiemelt időszak a szolgáltató szektorban.

Az elmúlt időben a Békés megyei vállalkozók számára is az egyik legnépszerűbb hitelkonstrukció a Széchényi kártya program volt. Ez a hitelforma azonban a működő, nyereséges vállalkozásokat támogatja, a válságkezelésre más módszert kell alkalmazni.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …