2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Szeptember 30-ig meghosszabbították a Kisfaludy pályázat felhasználási határidejét

Sok szállásadó számára jelenthet jó hírt és segítséget, hogy a Kisfaludy pályázaton elnyert támogatások felhasználási határidejét szeptember 30-ig meghosszabbították.

Természetesen, akik már befejezték a fejlesztési munkálatokat, vagy időközben végeznek vele, ők hamarabb is elkezdhetik az elszámolást. A jelenlegi járványügyi helyzetben előfordulhat, hogy a megrendelőhöz megkésve érkeznek meg az anyagok, eszközök, illetve a munkaerő. Emiatt döntöttek a határidő kitolásában, ennek köszönhetően több idő áll a magán- és egyéb szálláshelyek rendelkezésére.

A szálláshelyfejlesztési és korszerűsítési pályázatban Gyulán összesen 263 szálláshely nyert támogatást, ez közel 638 millió forintot jelent. A térségben is vannak kiemelkedő adatok, Békésszentandráson szintén kiugróan magas, 194 nyertes pályázatot jegyeztek fel, de Békéscsabán is 24 helyen pályáztak sikeresen.

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Zrt. még 2020 nyarán hirdette meg a pályázatot. A kiíráson 14 000 szálláshely összesen 42 milliárd forint támogatásban részesül és szobánként legfeljebb 1 millió forint igényelhető.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …