Csongrád-Csanád megye legkisebb településén évek óta nem harangoztak. Nemrég helyi és kövegyi kötődésű emberek gyűjtötték össze a pénzt az 1902-ben felszentelt templom nagyharangjának javítására.
– A téglatoronyba építésekor akkori áron 152 koronáért három harangot terveztek. Közülük kettőt be is szereltek, de ezek a harangok nem maradtak meg. Valószínűleg az első világháború idején ágyút öntöttek belőlük – mondta Szabó Zoltán Jenő plébános.
A gyűjtést Borsosné Lúczó Gizella kezdeményezte, jópáran csatlakoztak hozzá, így összegyűlt annyi pénz, hogy egy apátfalvi szakember munkájának köszönhetően nemrég új elektromos szerkezetet kapott, és megszólalhatott a Nagyasszonyunk elnevezésű harang.
– Igazi összefogás volt – ahogyan bő száz esztendeje a templomunk építésekor, úgy most is többen adtuk össze a szükséges összeget – fogalmazott Galgóczkiné Krobák Mária. Kövegy polgármestere hozzátette, ha minden a tervek szerint halad, jövőre akár a templom hajójának viharvert padlózata is megújulhat.