2024. április 19., péntek
FONTOS

Színesedik a táj Pósteleken

A hűvös, kora tavaszi időjárás végéig várakoztak a növények, virágok, hogy a szirmukat kibontsák. Közel egy hónappal ezelőtt már láthattunk rajtuk bimbókat, de a hideg miatt ezek még akkor nem pattantak ki.

Hogyha Pósteleken sétálunk, akkor könnyen több különbséget vehetünk észre a természetes és a mesterséges erdőrészek között. Az öreg parkos rész egy állandóan karbantartott terület, emiatt teljesen el van szegényedve az aljnövényzet. Az ibolyán és a százszorszépen kívül alig találkozhatunk más növénnyel, virággal. Ha akár egy dűlőúttal arrébb megyünk, akkor a kocsányos tölgyesek alja virágszőnyeggel van beterítve. Boldog Gusztáv kiemelte, a járvány alatt is érdemes sétálni a természetben.

Boldog Gusztáv hangsúlyozta, így tavasszal már zsong az erdő a madárénektől. Forgatásunk idején egy csúszka hívogatta a párját, széncinegék és erdei pintyek szóltak, a feketerigók pedig mindenhol énekeltek környezetünkben. Egy délutáni séta során 8-10 különböző madárhanggal találkozhatunk Pósteleken.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …