

Összesen 300 ezer forint értékű adományt ad át nagyszombaton, a megyei kórházakban a KDNP megyei szervezete Szebellédi Zoltán elnök vezetésével.
Ezek a felvételek Gyulán készültek, itt a Békés Megyei Központi Kórháznak szánt adományokat adták át. Mindez azt jelenti, hogy Gyula és Békéscsaba mellett a Szeghalmon és a Mezőhegyesen dolgozókat is megajándékozták. Gyulán Becsei László főigazgató vette át a küldeményt, melyből minden, a hétvégén ügyeletben lévő egészségügyi dolgozónak jutott gyümölcs és csoki.
Az eseményen Szebellédi Zoltán elmondta, bár a KDNP költségvetési támogatása is lefeleződött a vírusjárvány miatti rendkívüli intézkedések következtében, mégis fontosnak tartották, hogy ilyen módon is kifejezzék elismerésüket és hálájukat ebben a nehéz helyzetben.
Az adományból egy-egy narancs, banán és édesség került a közel 1000 kórházi dolgozó asztalára egy köszönő-üdvözlő kártya mellett.