1 milliárd forintot nyert a gyulai önkormányzat a város komplex turisztikai fejlesztésére egy pályázat segítségével.
A Százéves Cukrászda és a Ladics-ház fejlesztése mellett a Nagyváradi úton építenek kerékpárutat. A hétfő délutáni sajtótájékoztatón elhangzott, a Gyulai Várfürdő, a gyulai vár és az Almásy-kastély mellett Gyula legismertebb és legnépszerűbb látványosságai közé tartozik a Százéves Cukrászda. 2020 őszén adták át az épített környezetéhez immár méltó színvonalú, megújult Erkel teret.
A cukrászdát legtöbben kívülről és a fogyasztótereiről ismerik. A földszinten megmarad a működő cukrászda. A vizesblokk átkerül egy másik épületrészbe, az emeleten amennyire lehet, visszaállítják az eredeti elrendezést, a tetőszerkezetet javítják, a teljes fedést és a bádogozást cserélik. A toldaléképületet elbontják, és új épületet terveznek az Esze Tamás utcai szárny helyére, vagy részleges bontással felújítják és használhatóvá teszik a meglévő épületet. A Százéves Látogatóközpont kialakításával új attrakciót hoznak létre a működő cukrászda mellett. Többek között csokimozit, virtuális kakaóbab ültetvény diorámát, csokitérképet, valamint családtörténeti hologramot is kialakítanak a beruházás során.
Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a város fejlesztéspolitikájának az egyik vezérlő elve, hogy a meglévő attrakciók, kulturális értékek megóvását és fejlesztését elsődleges szempontként kezelik.
Görgényi Ernő hangsúlyozta, felbecsülhetetlen értéke a városnak a Százéves Cukrászda mellett található Ladics-ház is, amely egyedülálló kiállítóhelye Magyarországnak, hiszen egy valódi, XIX. századi polgári ház teljes berendezése segítségével láthatjuk, hogyan éltek az emberek abban a korban. A kiállítóhely 31 éves fennállása alatt csupán a ház udvarán található pavilont, valamint az udvar hátsó részén elhelyezkedő cselédszárny épületének a tetőzetét sikerült felújítani. A fejlesztés során megvalósul az épület állagmegóvása mellett a fűtési rendszer kiépítése, vizesblokkot alakítanak ki, modernizálják a jegypénztárt, öltözőhelyet létesítenek a személyzet számára. Mindezeken túl közönségtájékoztató berendezéseket helyeznek ki, a bemutathatóságot szolgáló tárgyi eszközöket szereznek be, valamint bővítik az élménykínálatot. A fejlesztés keretében egy korábbi ötlet is megvalósulna, amely megteremtené a Ladics-ház és a szomszédos Százéves Cukrászda közötti átjárási lehetőségét. A két összekapcsolt épület alkotná a Százéves Látogatóközpontot.
Kovács József a sajtótájékoztatón kiemelte, a jelenlegi 1 milliárd forintos komplex turisztikai fejlesztés mellett hamarosan egy másik fontos gyulai fejlesztés is megkezdődik.
Jelenleg a Nagyváradi úton nincs kiépített kerékpárút. A jelentős kerékpáros forgalom együtt bonyolódik a nagyarányú gépjármű forgalommal, ami balesetveszélyes helyzeteket eredményez. Ezért a Nagyváradi úton a Galamb utca és a Csókos út közötti szakaszon új kerékpárutat építenek – ez az egymilliárdos projekt harmadik eleme. Idén szeptember elsejétől 2022 február 28-ig történik majd a műszaki tervek, dokumentációk elkészítése, az egyeztetések lefolytatása, az engedélyek megszerzése, a közbeszerzési eljárások lefolytatása. A projekt zárása várhatóan 2022 szeptember 30-a lesz.